Létrehozva: 2020.10.16.

Lefejeztek egy embert Párizs közelében, agyonlőtték az elkövetőt

Feltételezhetően terrortámadás történt Franciaországban, a hatóságok még nyomoznak.

Francia hírportálok szerint péntek délután egy férfi lefejezett egy embert a Párizs közelében található Conflans-Sainte-Honorine városában egy késsel. Amikor a rendőrök a helyszínre értek, az elkövető a fegyverével fenyegette őket, és sikerült elmenekülnie is.

Nem sokkal később egy szomszédos településen, egy iskola közelében kerítették be a férfit, akit agyonlőttek, miután ismét fenyegetőzni kezdett. Egyes hírek szerint robbanómellénynek tűnő felsőruházatot viselt. A hatóságok egyelőre terrorcselekményként kezelik a történteket.

UPDATE:

A rendőrség szerint az áldozat egy középiskolai tanár volt. A férfi azért vált célponttá, mert nemrégen a diákjainak megmutatta a Charlie Hebdo-terrortámadást megelőző Mohamed-karikatúrákat, hogy a szabad véleménynyilvánítást elmagyarázza a tanulóknak – írja a Le Figaro.

Az egyik tévétársaság arról számolt be, hogy az elkövető a gyilkosság előtt „Allahu Akbart” kiabált, majd egy disznóölő késsel végzett a tanárral. A levágott fejet pedig magával vitte abba a városba, ahol végül végeztek vele a járőrök.

Emmanuel Macron elnök válságstábot állított fel a belügyminisztériumban és hamarosan a gyilkosság helyszínére megy. 2017 tavasza, azaz Macron elnökké választása óta ez a 33. terrortámadás, szinte valamennyi muszlim indíttatású volt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil