KÜLFÖLD

Harmadik oltás: drámai adatokról rántották le a leplet a szakemberek

Jobb, ha az idősek és hozzátartozóik tudnak erről.
  • Szerző: Ripost

Izraeli adatok szerint a nem oltott idősek Covid-19 halálozási kockázata ötvenszerese (!) a harmadik oltást felvevőkénél. Azaz ötvenszer nagyobb az esélyük a halálos végkimenetelre a koronavírussal való megbetegedéskor – írja a timesofisrael.com.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

idősek harmadik oltása

Fotó: MTI / Illyés Tibor

Az izraeli Egészségügyi Minisztérium drámai adatai azt mutatják, hogy azok a 60 év felettiek, akik nem oltatják be magukat, sokkal nagyobb halálozási kockázatot vállalnak, mint azok, akik három vakcinát is felvesznek. Ráadásul előbbieknél a betegség lefolyása is súlyosabb lehet: 65-ször nagyobb az esélye annak, hogy súlyosan megbetegednek. A statisztikák felállításakor izraeli, azonos korú oltottakat és oltatlanokat vizsgáltak.

Az izraeli Egészségügyi Minisztérium adatai szerint szeptember utolsó hét napjában százezer emberre vetítve 6,43 haláleset következett be a 60 év felettiek körében, ugyanakkor ezen belül a háromszor oltottak esetében ez az arány csak 0,13 volt. Az adatok szerint a harmadik oltás felvétele életeket ment meg a két oltáshoz képest is, mert a 60 év feletti kétszer oltottak halálozási rátája a fenti időszakban 1,5 volt, azaz több, mint tízszerese a háromszor oltottaknak!

„Ezek drámai adatok” – mondta Ehud Grossman, a tel-avivi egyetem orvosi karának professzora. „Világosan mutatják, hogy a jelenlegi hullám csökkenő tendenciája az oltásnak köszönhető, és rámutatnak az oltás hatékonyságára. Mindebből arra is lehet következtetni, hogy ha mindannyian oltva lennénk, nagyon alacsony volna a súlyos esetek és a halálesetek száma is.”

Folyamatosan nyitva van a magyar online időpontfoglaló

Az online időpontfoglaló elérhetősége: www.eeszt.gov.hu

Az időpontfoglaló kezelése nagyon könnyű, regisztráció után a TAJ-szám és születési dátum megadásával tudunk belépni. Kiválaszthatjuk, hogy melyik napon, hány órakor, melyik településen és ott melyik kórházi oltóponton szeretnék megkapni az oltást. Fontos tudni, hogy mindenki csak egy foglalást tud végezni és a véglegesített foglalás már nem módosítható. A foglalásnál érdemes arra is gondolni, hogy a második oltást is ugyanazon a kórházi oltóponton kapjuk meg, ahol az elsőt. A regisztráltak az időpontfoglalásról visszaigazoló emailt, sőt az oltás előtti nap emlékeztető emailt is kapnak. A foglalás visszaigazolása ki is nyomtatható.

Kérik, hogy a lefoglalt időpontban pontosan jelenjünk meg! Az oltásra vigyük a személyi igazolványunkat, a TAJ-kártyánkat, a kitöltött és kinyomtatott hozzájáruló nyilatkozatot, és lehetőleg a kinyomtatott foglalási visszaigazolást. A 12-18 éveseknek szülői hozzájárulási nyilatkozatot is kell vinniük, ami ITT érhető el.

Augusztus 1-től Európában elsőként már harmadik oltásra is lehet időpontot foglalni. A harmadik oltást az új, agresszív vírusmutánsok megjelenése tette indokolttá, hogy megerősítsük azok immunvédelmét, akik korán, az elsők között kapták meg az oltást. Az időpontfoglalóban az foglalhat időpontot harmadik oltásra, aki elmúlt 18 éves, és a második oltását már több mint 4 hónapja kapta meg. Az ehhez szükséges hozzájáruló nyilatkozat ITT található.

 

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A legfinomabb forralt bor
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?