Létrehozva: 2022.01.07.

„Háromszor is megállt a szíve, az utolsónál már nem tudták visszahozni” – Covid végzett a nővérkével

Az egész családot megviselte a tragédia.

A 42 éves Sarah Cooper sajnálatos módon belehalt a koronavírus-fertőzésbe tavaly decemberben. A nővérként dolgozó nő három gyermeket hagyott maga után, egy 17 éves ikerpárt és egy mindössze hároméves kisfiút.

„Három gyereket hagyott maga után. A 17 éves autista testvéremet, a hároméves kisöcsémet és engem. Anya halála mindenkit sokkolt. November elején az egész család, de tényleg mindenki elkapta a koronavírust. Később szerencsére mindenkinek javult az állapota, kivéve anyának, ő egyre rosszabbul lett. Olyannyira, hogy november közepén kórházba került, pár nappal később pedig már az intenzív osztályon kezelték” – mesélte Laila, Sarah 17 éves lánya a Mirror-nak.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com

Sarah állapota napról napra változott. Családja ugyan bizakodó volt, de végül borzasztó dolgokat kellett átélniük.

„Nap mint nap küzdött a vírussal, de végül december 5-én lélegeztetőre kellett tenni és ugyanezen a napon háromszor is megállt a szíve. A legutolsónál már nem tudták visszahozni. Anyukám meghalt. Mind ott voltunk mellette, az apukánk, a testvéreim és én” – mondta Laila, majd hozzátette:

„Anyukám olyan ember volt, akit mindenki szeretett, olyan ember, aki mindenkivel kedves volt, olyan, akit nem lehet elfelejteni, és olyan, amilyen én is szeretnék lenni!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő