Létrehozva: 2022.01.06.

Valóra vált a szülők rémálma: azt hitték, csak fogzik a kisbaba, súlyos állapotban került kórházba

A történtek kapcsán fontos dologra szeretné felhívni az anyuka a többi szülő figyelmét.

A 4 hónapos Grayson walesi szülei, Lara és Macaulley rettenetesen megijedtek, amikor gyermekük súlyos állapotban kórházba került karácsonykor. A szülők kezdetben azt hitték, kisfiuknak csak a foga kezd kibújni, és azért sír, ám rá kellett jönniük, hogy sokkal nagyobb a baj...

Fotó: Pixabay

Lara és Macaulley elmondása szerint a kis Grayson nagyon letargikusnak tűnt, és a nap nagy részét átaludta, de számos más tünete is volt, amelyek összefüggésbe hozhatók a fogzással – például felszökött a láza. Idővel egyre több tünet jött elő a köhögéstől kezdve az orrfolyáson át a kiütésekig, ráadásul enni sem akart. Az éjszaka folyamán Grayson egyre rosszabbul érezte magát.

„Csak sírt és köhögött, és teljesen berekedt. 39,4 fokos lázzal vittük kórházba, ahol kiderült, hogy elkapta a koronavírust. Az orvosok attól tartottak, hogy a szervezetét ért terhelés miatt megáll a szíve. Ezen a ponton a párommal tudtuk, hogy már semmit sem tehetünk, csak bízakodhatunk, hogy túléli” – mesélte az anyuka. „Tehetetlennek éreztem magam, senkinek nem kívánom ezt! Szerencsére Grayson erős fiú, és az orvosok segítségével sikerült felépülnie.”

A Mirror szerint Grayson azután kapta el a koronavírust, hogy az ünnepek alatt érintkezett két családtaggal, akikről utólag kiderült, hogy fertőzöttek voltak.

Lara most arra szeretné felhívni a szülők figyelmét, hogy legyenek tudatosabbak: ha gyermekük rosszul van, a lehető leghamarabb vizsgáltassák meg, nem koronavírusos-e.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Íme, azok a csillagjegyek, akik kiváló anyává válnak

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért