KÜLFÖLD

Emmanuel Macron pártja megvonta a támogatását egy muszlim nőtől, mert fejkendőt viselt

Szakértők szerint nem etikai meggyőződés, hanem politikai trükközés áll a különös döntés hátterében.

Az Emmanuel Macron francia elnök vezette Köztársaság Lendületben (La République En Marche! – LREM) megvonta a támogatását egy muszlim képviselőjelölttől, mert fejkendőt visel a párt kampányplakátjain és szórólapjain - írja az Europre 1 rádióadó.

Stanislas Guerini, a magát centristának mondó párt szóvivője kedd reggel a RTL rádiónak adott interjújában azt mondta, hogy azért döntöttek a kizárás mellet, mert „a hivalkodó vallási jelképeknek semmi keresnivalójuk sincs a plakátokon, függetlenül attól, milyen vallásról van szó.”

Emmanuel Macron egyik közeli szövetségese és barátja, a Köztársaság Lendületben párizsi vezetője, Aurore Bergé úgy fogalmazott a döntéssel kapcsolatban, „hogyha valaki választási jelölt, akkor az összes franciát képviselnie kell, nem csak egy közösséget vagy vallási meggyőződést.”

A dél-franciaországi Montpellierben június második felében tartanak regionális választásokat, melyen Köztársaság Lendületben négy főt indított, köztük egy muszlim nőt, Sara Zemmahit. A mérnökként dolgozó jelöltet azonban kedd este visszaléptették, mert fejkendőben látható több választási poszteren.

Macron pártjának listavezetője, Mahfoud Benali „sajnálatos döntésnek” nevezte Sara Zemmahi kizárását.

A muszlim nő támogatásának megvonása egyébként hatalmas visszhangot váltott ki Köztársaság Lendületben tagjai között, és újra felélesztette a fejkendőkről és a szekularizmusról szóló vitákat. Politikai elemzők szerint a jövő évi elnökválasztáshoz közeledve egyre több ilyen és ehhez hasonló lépésre kell számítani Emmanuel Macron pártjától, mivel a politikus így kíván szavazókat magához csábítani a legnagyobb kihívójától, a bevándorlásellenes Marie Le Pen vezette Nemzeti Tömörüléstől (RN).

A következő francia elnökválasztás első fordulóját 2022. április 10. és 24. között rendezik, melyen eldől majd, melyik két jelölt mérettetheti meg magát a második fordulóban. A közvélemény-kutatások többsége a hivatalban levő köztársasági elnök, Emmanuel Macron és Marine Le Pen párharcát jelzik előre, éppen úgy ahogy 2017-ben is történt.

És ezeket olvastad már?