Létrehozva: 2022.01.14.

Mi jöhet még? A delta és az omikron után, itt van a deltakron

Újabb koronavírus mutációt fedeztek fel: a delta és az omikron kombinációjából alakult ki a deltakron. Eddig 25 esetet azonosítottak.

A koronavírus új törzsét fedezték fel ciprusi tudósok, amely állítólag a delta és az omikron variánsokat egyesíti: ez a deltakron – írja a DailyStar.

Leondios Kostrikis, a Ciprusi Egyetem biológiai tudományok professzora és a Biotechnológiai és Molekuláris Virológiai Laboratórium vezetője a Sigma TV-nek elmondta: „Jelenleg vannak olyan fertőzöttek, akiknél az omikront és deltát együttesen mutattuk ki.„

Fotó: getty images

Kostrikis professzor és csapata 25 ilyen esetet azonosított, és a statisztikai elemzés azt mutatja, hogy a kombinált fertőzés relatív gyakorisága magasabb a Covid miatt kórházba került betegek körében.

A tudósok egyelőre vizsgálják a kombinációt, mennyire fertőző, illetve hogyan hat az emberi szervezetre. A professzor szerint azonban az omikron fertőzőképességét nem haladja meg.

A kormány döntött arról, hogy február 15-étől a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul, és ha valaki a második oltását követő 6 hónapon belül nem veszi fel a harmadik vakcinát, akkor az ő igazolványa érvénytelen lesz – nyilatkozta a közmédiának György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője pénteken. Az államtitkár arra biztatott mindenkit, hogy éljen az oltás lehetőségével az oltási akció során, hiszen előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval mód van erre.

Januárban minden csütörtökön és péntek délután, valamint a szombati napokon oltási akciónapokat szervezünk – mondta az államtitkár, hozzátéve: az első ilyen hétvége nagyon sikeres volt. Több mint 135 ezer oltást adtak be. Örvendetesnek nevezte, hogy ezek közül 20 ezer körüli volt az első vakcinát felvevők száma.

György István arra biztatott mindenkit, hogy éljen az oltás lehetőségével, hiszen előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval mód van erre. Ajánlotta a vakcinát, mert az omikron variáns rendkívül fertőzőképes, valamint azért is, mert a kormány döntött arról, hogy a jövőben a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul, csak oltást felvéve lehet igazolványt kapni. Azt kérte, aki felvette a második oltását, és hosszabb idő eltelt, 6 hónapon belül vegye fel a harmadik oltást, különben az igazolványa nem lesz érvényes. Hozzátette: „a harmadik oltás jelenti azt, hogy az oltási igazolványa egyelőre határidő nélküli lesz”.

Hangsúlyozta: az oltatlanokat és a második oltás után lévőket is oltásra biztatja, valamint azokat, akiknek a második oltása óta legalább négy hónap eltelt. Az orvostudomány egyöntetű álláspontja, hogy az idő múlásával a szervezet védettségi szintje csökken, míg a harmadik oltás felvételével 90 százalék körülire emelkedik a védettségi szint – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a kormány foglalkozott a negyedik oltás kérdésével, az orvos tudósok egyöntetű véleménye az, hogy a harmadik oltást követő 4-6 hónapon belül javasolt a negyedik felvétele. Ezt a háziorvosokkal tudják az érintettek megbeszélni, és ha ő ajánlja a negyedik oltást, akkor természetesen ők is javasolják. Kérdésre válaszolva azt mondta: a háziorvos ajánlása esetén biztosítják a negyedik oltáshoz szükséges vakcinát, és hamarosan a központi időpontfoglalóban is lesz majd lehetőség regisztrálni a negyedik oltásra.

Ismertette: 101 kórházban és 115 szakrendelőben oltanak, emellett minden háziorvos szervez januárban legalább egy péntek délutáni, szombati oltási napot. Hozzátette: a megyei oltási munkacsoportok a kistelepülésekre oltóbuszokat is kérhetnek; ezen a hétvégén is Nógrád megyében 9 település lakóit oltják így.

Az 5-11 év közötti mintegy 650 ezer gyereknek is ajánlott az oltás, ők is megfertőződnek, de szerencsére sok esetben észrevétlenül vagy enyhe tünetekkel esnek át a megbetegedésen – mondta. A tapasztalat azonban az – folytatta -, hogy a poszt-covid szindrómák nem kerülik el a fertőzésen átesett gyerekeket sem. Az 5-11 évesek számára 77 kórházban áll rendelkezésre oltás előzetes regisztráció és időpontfoglalás alapján. Már 59 ezernél több gyermeket oltottak, és több mint 72 ezret regisztráltak a szüleik – mondta. Hozzátette: az oltóanyag számukra is rendelkezésre áll, az első 138 ezres adagot követően egy újabb 48 ezer adagos szállítmány érkezett és további 56 ezres is érkezni fog. Azt mondta: a szülő döntése, hogy oltatja-e gyermekét vagy sem, de az orvosi ajánlás mindenképpen az, hogy ők is legyenek beoltva.

A magyarországi megbetegedések 29 százalékát okozza a koronavírus omikron variánsa, és egyedül a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) rendelkezik olyan referencialaboratóriummal, ahol a különböző variánsok megerősítését végzik – közölte az NNK pénteken az MTI megkeresésére.

A népegészségügyi központ tájékoztatása szerint egyes laborokban azért lehet az omikronvariáns aránya 90 százalékos a mintákban, mert az általuk vizsgált minták eleve egy szűkebb csoportból – például külföldről érkezők vagy adott területen élők – származnak.

„Ráadásul a fővárosi laboratóriumok mintáiban magasabb az omikron részaránya, ahogy magasabb a megbetegedések száma is, hiszen a népsűrűség is Budapesten a legnagyobb” – írták.

A területi laboratóriumok adatai tehát nem reprezentálják sem térbeli eloszlásban, sem korcsoportban, sem kórházi ellátásban a

hazai lakosságot – hangsúlyozta az NNK.

Magyarországon az NNK rendelkezik országos mintákkal, hiszen ide küldik be a laboratóriumok az omikrongyanús mintákat további vizsgálatra. Az NNK a variánsok szűrését nemzetközi protokoll alapján, kétlépcsős rendszerben végzi, a variánsok megerősítését csak a referencialaboratóriumok végezhetik, amely Magyarországon az NNK laboratóriuma – tették hozzá.

A népegészségügyi központ ismét felhívta a figyelmet az oltás, illetve a megerősítő oltás felvételének fontosságára, amellyel megelőzhető a betegség súlyos lefolyása.

A beoltottak száma 6 304 323 fő, közülük 6 050 416 fő már a második, 3 321 659 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 8921 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 327 014 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 73 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 40 237 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 158 509 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 128 268 főre emelkedett. 2611 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 243-an vannak lélegeztetőgépen. Az omikron vírusvariáns már erősen terjed és növeli a fertőzöttek számát, a megerősítő oltás felvételével megelőzhető a betegség súlyos lefolyása. Az oltási akció folytatódik: ma délután, valamint szombaton ismét előzetes időpontfoglalás nélkül lehet menni oltásra a kórházi oltópontokra és a kijelölt járásközponti szakrendelőkbe.

Orbán Viktor miniszterelnök a reggeli rádióinterjúban a járvánnyal kapcsolatban elmondta, hogy az oltás működik és januárban minden csütörtökön, pénteken és szombaton lesz oltási akciónap. Az állam, a közigazgatás, az egészségügyi rendszer készen áll arra, hogy mindenkit beoltsanak, és ehhez az oltóanyag bőségesen rendelkezésre áll.

 

Következő oltási akciók a kórházi és járásközponti oltópontokon:

· 2022. január 13-14. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között

· 2022. január 15. (szombat) 10-18 óra között,

· 2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,

· 2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között,

· 2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.

· 2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között.

 

Továbbra is kiemelten várjuk az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség.

Emellett a háziorvosok is tartanak oltási akciókat a rendelési időben végzett oltásokon túl, a hétvégi oltási akciónapokra külön térítésre jogosultak.

Folyamatosan nyitva a regisztráció és az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához.

Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett továbbra is maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a vendéglátó üzletekben pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat.

Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha olcsón akarja megúszni a nagy bevásárlást, ezt feltétlen olvassa el

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre