Létrehozva: 2021.06.23.

Felfoghatatlan tragédia: apák napján hunyt el az 5 hónapos kislány és egész családja

Tragikus körülmények között vesztette életét a négyfős család. Rokonaik találtak rájuk a saját házukban.

Szörnyű tragédiáról számoltak be az Ohio állambeli Jackson Townshipből. A szörnyű családirtás ráadásul éppen apák napján történt.

A rokonok riasztották a rendőrséget, amikor holtan találták házukban a 47 éves veteránt, Nicholas Mavrakist; feleségét, a 37 éves Lesley-t, és két csodálatos gyermeküket: Ace-t (13) és az öthónapos Pippát.

A rendőrségi jelentések szerint lőtt sebeket találtak mind a négyükön. Elsősorban gyilkosságra-öngyilkosságra gyanakodnak a nyomok alapján.

„Az esetet családi veszekedésként vizsgálják, amely halálos kimenetelűvé vált. Jelenleg úgy gondoljuk, hogy nincs más személy, aki érintett lenne az incidensben” – árulta el az egyik helyi rendőrtiszt.

A tragédiáról akkor szereztek tudomást a nyomozók, amikor a családhoz rokonok érkeztek vendégségbe. Mivel nem nyitottak ajtót és semmire sem reagáltak, aggódva hívtak segítséget.

„Nem tudom, hogy mi történhetett. De tudom, hogy a férjének a katonaság miatt poszttraumás stressz zavarja volt, és problémáik is voltak a közelmúltban” – mondta a rokon a 911-es segélyhívó diszpécserének.

A családfő, Nicholas 2013-ban törzsőrmesterként szerelt le 20 év szolgálat, valamint egy afganisztáni és egy iraki bevetés után.

 

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt