Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.11.

Durva változás: másképp kell nevezni ezentúl az anyatejet

Egészen elképesztő új szabályt vezettek be a közelmúltban több angliai kórházban is, a vezetőség ugyanis azt kérte az orvosoktól és a nővérektől, hogy ezentúl ne használják sem az anya, sem az anyatej kifejezéseket. A magyarázat is épp ilyen meglepő.

Átnevezték az anyatejet több angliai kórházban – az elsők között a Brighton és Sussex Egyetemi Kórházban – ezentúl „human milk”-nek, azaz „emberi tejnek” kell hívni – írja a Daily Mail.

Ezentúl sok angliai kórházban nem hívhatják anyatejnek az anyatejet, az emberi tej kifejezést kell használni.

Legalábbis az orvosok és a nővérek ezt az utasítást kapták. A döntés célja az volt, hogy ne csak olyan szavakat használjanak, ami kifejezetten a nőkre utal, hiszen az megbánthatja a transzneműek érzéseit – azaz igyekezzenek „gendersemleges” szavakat használni inkább.

Átnevezték az anyatejet emberi tejnek a Brighton és Sussex Egyetemi Kórházban Fotó: wikipédia

Így lett az „anya” pl. „birth parent”, azaz szülő szülő, az „anyatej” pedig „human milk”, azaz „emberi tej”, vagy „mellkas-tej”, de használható az egyébként egészen hosszú, „tej az etető szülőtől” kifejezés is. De az„apa” helyett is inkább a „társszülő” kifejezés használatát ajánlották.

A héten kiadott szakpolitikai dokumentum szerint az alkalmazottaknak nem kell azonnal abbahagyniuk a „nő” szó vagy az anyaságot leíró egyéb kifejezések használatát, de tudatosan el kell kezdeniük az „emberek” és más befogadóbb nyelvű szavak hozzáadását.

„A nemi identitás az elnyomás és az egészségügyi egyenlőtlenség forrása lehet. Tudatosan használjuk a „nő” helyett is az „ember” szó, hogy egyértelművé tegyük, hogy elkötelezettek vagyunk az egészség terén mutatkozó egyenlőtlenségek kezelése mellett mindazok számára, akik igénybe veszik szolgáltatásainkat.„ – emelik ki abban az ajánlásban, amit a kórházaknak küldtek a vezetőik.

A tervek szerint ezeket a szavakat fogják használni egy értekezleten vagy konferencián is.

A Nemzeti Statisztikai Hivatal becslései szerint az Egyesült Királyságban körülbelül 200 000-500 000 transz-ember él.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány