Létrehozva: 2018.11.18.

A rendőrség is elismerte, fiatal migránsok terrorizálják Augsburg lakóit

Helyi lakosok vallottak arról az Augsburger Allgemeine Zeitungnak, hogy az elmúlt években milyen változásokon ment át szeretett városuk. A történelmi óváros egyik terét elfoglalták a fiatal bevándorlók, a rendõrök szinte tehetetlenek.

A város legolvasottabb lapjában megjelent cikkben két helyi lakos vall arról a rémálomról, amit naponta kell átélniük a migránsok miatt. A nyilatkozók szerint az Elias-Holl nevű teret mára már teljesen a saját uralmuk alá hajtották a bevándorlók, a hatóságok lényegében tehetetlenek. Ráadásul ezt az állítást a rendőrség is megerősítette:

A szóban forgó téren valóban megnövekedtek a rendőrségi akciók, az Elias-Holl egy problémás gócpont lett az elmúlt években

 

– áll a közleményben. Zoran Kikic nyolc éve él a tér mellett a feleségével, és azt meséli, hogy már konfliktusba is került a teret elárasztó férfiakkal. Sokat kell itthonról dolgoznom, és a folyamatos üvöltözések és a hangos zenehallgatás miatt lehetetlenség koncentrálni.

Amikor egyszer illedelmesen lementem szólni, akkor elkezdtek lökdösni, és csak akkor hagyták abba, amikor más járókelők is közeledtek. Már nem is szólok nekik, inkább kihívom a rendőröket

– meséli a lakó. Minden nyáron rendeznek egy kisebb fesztivált itt a téren fellépőkkel. Lementünk a feleségemmel, de belénk kötött több tört németséggel beszélő berúgott fiatal. Azt kérdezték, hogy problémánk van-e a külföldiekkel. A nejem teljesen lemerevedett, szerencsére tettlegesség nem történt – meséli a férfi.

Zoran Kikic szomszédja, Jürgen Benthele megerősítette az elhangzottakat és hozzáteszi, hogy a nyári meleg estéken száznál is több bevándorló találkozó helyévé vált a környék.

Az alkohol- és drogfogyasztás mindennapos, mindegy hogy nappal van vagy este.

Az augsburgi rendőrség szóvivője megerősítette, hogy tavalyhoz képest 30 százalékkal nőtt a rendőrségi akciók száma csak az Elias-Holl téren. Thomas Rieger azt is elmondta, hogy az igazoltatott személyek többsége migrációs hátterű fiatal, és rendszerint rendzavarás miatt riasztják őket a lakók. A legnagyobb baj az, hogy amikor az egyik városi csomóponton megnövelik a rendőrségi jelenlétet, akkor a fiatalok egy másik placcot választanak maguknak.

A lakók múgy érzik, hogy magukra hagyták őket a hatóságok.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

life.hu

Évszázados hagyományt szakít meg György herceg: a II. Erzsébet által imádott szokásnak vége lesz

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak