Létrehozva: 2018.05.04.

100 rendőrautóval mentek a menekültszállóra! Elképesztő, mi folyt ott

A hét elején rendõrök érkeztek egy német menekültszállóhoz, hogy kitoloncolási õrizetbe vegyenek egy togói férfit. A razzia azonban balul sült el, miután 150 migráns olyan agresszívan lépett fel az egyenruhásokkal szemben, hogy visszavonulót kellett fújniuk.

Egészen elképesztő történetről számolt be a minap a német sajtó. Hétfő hajnalban két rendőrautó érkezett a Baden-Württemberg tartományban található ellwangeni menekültszállóhoz. Az épületben több mint 500 migránst szállásolnak el, a többségük Afrikából érkezett. A hatóságok február után már másodszor érkeztek a szállóhoz, hogy kitoloncolási őrizetbe vegyék a magát 23 évesnek való Yussif O.-t. Végül mindkét kísérlet kudarcot vallott, a hét elején például azért, mert társai nem engedték, hogy a rendőrök elvigyék az illegális bevándorlót.

Az ügyben eljáró rendőrök azt mesélték később, hogy olyan agresszívan és olyan fenyegetően léptek fel velük szembe a szálló lakói, hogy le kellett venni Yussifról a bilincset, és el kellett, hogy engedjék.

A togói migráns erre fel azonnal eltűnt. Több forrás szerint is csak a szerencsének köszönhető, hogy a lincshangulat nem fajult tettlegességig. A 150 feldühödött migráns ugyanis akár erőszakot is hajlandó lett volna alkalmazni, ha nem engedik el a társukat. A német sajtó megjegyzi, hogy egyre több esetben fordul elő, hogy a rendőröknek visszavonulót kell fújnia egy-egy migránsokkal szembeni akció során, azok ugyanis a törvényeket nem tisztelve, akár bántalmazni is képesek az egyenruhásokat.

Legutóbb egy bajorországi menekültszállón került sor dulakodásra, akkor szintén egy afrikai migránst akartak a hivatalos szervek kitoloncolni.

Száz autóval tértek vissza a rendőrök

A sajtóvisszhangot is látva, a hatóságok nem hagyták annyiban a legutóbbi kudarcukat. A rendőrök nem bízták a véletlenre a dolgot: száz kivilágítatlan rendőrautóval mentek vissza csütörtök hajnalban a helyszínre. A razzia azzal kezdődött, hogy átkutatták az egész szállót, a közelben tartózkodó újságírók egyöntetűen arról számoltak be, hogy a kutyaugatások mellett a migránsok kiabálását és jajveszékelését lehetett hallani.

A rendőri akció kezdete után nem sokkal mentőautók is megjelentek a helyen, rájuk állítólag azért volt szükség, mert több migráns is - a rendőrök láttán - az ablakon kiugorva próbált elmenekülni. Végül, több tucat afrikai migránst vettek őrizetbe a rendőrök, köztük a 23 éves Yussif O.-t is.

A Bild nevű német lap még a csütörtöki razzia előtt készített egy villáminterjút a togói férfival, aki elmondta, hogy már másodjára próbálják meg kitoloncolni, de eddig nem jártak a hatóságok sikerrel. Yussif úgy tudja, hogy a Dublini-egyezmény értelmében Olaszországba akarják visszavinni, mert ott regisztrálták először az Európai Unióban.

Nem akarok oda visszamenni, miután rögzítették az ujjlenyomatomat, kivágtak. Ott nem törődnek velünk, én itt Németországban akarom felépíteni a jövőmet

– nyilatkozta a togói migráns a német lapnak.

Ez az eset is jól mutatja, hogy a migránsoknak könnyű dolga van, amikor Németországba akarnak menni, a hatóságok viszont sok esetben tehetetlenek akkor, amikor az elutasított menedékkérelmű migránsokat ki akarják toloncolni. Arról nem is beszélve, hogy milyen költsége lehetett ennek az akciónak, aminek a végén talán sikerülni fog egy, azaz egy darab migránst visszatoloncolni Olaszországba, ahonnan feltehetőleg néhány hét múlva Yussuf O. ismét Németországba szökik majd…

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Hihetetlen leárazás az egyik legnagyobb magyar boltban: egy forinttal akciózták le a túrót, néggyel a tejfölt – nincs rá magyarázat, mi történik

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át