Létrehozva: 2021.10.26.

„Nektek is el kellett volna égnetek” – megfenyegették a veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit

Csaknem öt évvel a 18 áldozatot követelő tragédia után, kedden akár jogerős ítélet is születhet a veronai buszbaleset ügyében.

Kedden a velencei bíróságon kezdődik meg a velencei buszbalesetben érintett sofőr, V. János elleni per másodfokú tárgyalása. A hozzátartozók ismét ellátogattak a helyszínre, de ezúttal sietniük kell vissza, szerdán ugyanis Budapesten egy másik büntetőeljárás kezdődik.

Fotó: AFP

„Tavaly nyáron született meg az elsőfokú ítélet, ami után a sofőr ügyvédei felmentésért fellebbeztek. Eddig önszántából egyszer sem nézett bele a szemünkbe, így nem is számítunk arra, hogy személyesen megjelenik. Sajnos, megteheti, hogy távol marad. Fontosnak tartjuk, hogy jogerős ítélet születhessen, és legyen végre egy, az igazságszolgáltatás által is kimondott felelőse ennek a szörnyűségnek” – magyarázta a Blikknek Szendrei Endre, aki az unokahúgát veszítette el a tragikus balesetben. A férfi a keddi tárgyalás után azonnal indul haza, szerdán ugyanis már a Pesti Központi Kerületi Bíróságon szeretne ott lenni, hogy belenézhessen annak a férfinak a szemébe, aki a katasztrófa után mocskolódó, kegyeletsértő és rasszista üzeneteket küldött egy álprofillal a veronai buszbaleset áldozatai hozzátartozóinak és ismerőseinek a Facebookon. A közösség tagja elleni erőszakkal és zaklatással vádolt férfi, M. F. még kiirtással is fenyegetőzött.

„A tragédia utáni évben több más gyászoló hozzátartozóhoz hasonlóan én is kaptam mocskolódó üzeneteket. Többen feljelentést is tettek, ám azt hittük, ezekből végül nem lesz semmi. Néhány hónapja mi magunk lepődtünk meg a legjobban, amikor kaptunk egy levelet, hogy egy személyt sikerült beazonosítani és felelősségre vonni. Csak az iratbetekintés során derült ki számunkra, hogy ugyanabba az iskolába, a Szinyei Merse Pál Gimnáziumba járt korábban, ahova a gyerekek is. Állítólag az iskolával szembeni személyes sérelmei motiválták, de azt egyelőre nem tudjuk, pontosan mi ”– tette hozzá a férfi.

origo.hu

Békésen haladt a forgalom, aztán a semmiből leszállt az autók közé egy repülő - videó

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Tóth Andi vagy Mihályfi Luca? Itt a lehetetlen kvíz!

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria