Létrehozva: 2021.07.13.

Megrázó fordulat a veronai busztragédia ügyében

A veronai busztragédia áldozatainak hozzátartozói nyílt levélben fordultak a főpolgármesterhez: lassan az ötödik évforduló után sincs méltó emlékműve az áldozatoknak.

Szendrei Endre , a veronai busztragédia egyik áldozatának hozzátartozója nyílt levélben kéri a főpolgármestert, hogy a tragédia áldozatai számára végre egy méltó emlékművet állítsanak. A hozzátatozók minden követ megmozgattak az elmúlt években, azonban a mai napig nem sikerült egy végleges helyet találni az emlékműnek.

Verona, 2016. január 21.
Olasz tûzoltók által készített felvétel a magyar diákokat szállító, kiégett autóbuszról az olaszországi A4-es autópályán egy veronai csomópontnál 2016. január 21-én. (MTI/EPA/Vigili Del Fuoco)

„Közeledünk a tragédia ötödik évfordulójához és nem hogy százmilliós összegből nincs emlékmű az áldozatoknak, hanem a VI. kerületi Önkormányzat a választásokat követően a korábban erre a célra elkülönített közel hat millió forintot is azonnal visszavette a Szinyei Merse Pál Gimnázium alapítványától. 2021. márciusában levélben kerestük meg a VI. kerületi Önkormányzat jegyzőjét az emlékműre szánt összeggel kapcsolatban. Az e-mailt követően nem sokkal kaptunk egy telefonhívást, amiben tájékoztatást ígértek, de ez a mai napig nem történt meg” – olvasható a nyílt levélben. Az egyik áldozat hozzátartozója arra kéri a főpolgármestert, hogy a tragédia ötödik évfordulójára legyen végleges helye az emlékműnek, ami méltó emléket állít az áldozatoknak.

„A tragédia ötödik évfordulójára egy végleges helyű, a tragédiában érintett hozzátartozók, barátok és minden emlékezni kívánó ember számára lehetőséget nyújtó, az áldozatok emlékének és tragédiájának méltó emlékművet avathassunk fel. Továbbá szeretnénk elérni, hogy az emlékmű előtt elhaladó rövid útszakaszt – amennyiben az az átalakításokat követően is megmarad, nevezzék el a tragédia áldozatainak emlékére: a Verona Angyalai sétánynak. Nem százmilliós emlékművet szeretnénk, hanem hogy a szörnyű tragédiában elvesztett 17 magyar ember is méltó emléket kapjon hazájától.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább