RETRO RÁDIÓ

Váratlan fordulat: lelkészt vesz feleségül Kaiser Ede

Kaiser Ede
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 30. 12:00

Kaiser Ede élete teljesen megváltozott, és a börtönből való szabadulása után még a szerelem is rátalált.

Váratlan fordulatokban bővelkedik Kaiser Ede élete: a móri mészárlással tévesen valós életfogytiglanig elítélt férfit eltalálta Ámor nyila. Választása pedig egy teológiát végzett lelkész lányra esett.

Fotó: Bors / Bánkuti Sándor

A szerelmesek annyira boldogok együtt, hogy megismerkedésük után nem sokkal már az eljegyzés is megtörtént.

„Életemben ilyen boldog nem voltam, mint amióta Marianna mellettem van. Ő maga a csoda, érdemes volt ennyi évet várnom rá. Először csak leveleztünk, aztán sok-sok üzenetváltás után végre megtörtént az első randevú. Szépségével és lenyűgöző eszével azonnal teljesen elbűvölt” – áradozott a 18 év börtön után tavasszal szabadult Kaiser.

„Hamar éreztem, hogy nincs mire várnom, a párosunk úgy tökéletes, ahogy van, ezért nemrégiben megkértem a kezét. Szerencsére igent mondott. A teológia, a hit engem is foglalkoztatott, a börtönben több ilyen témájú könyvet is kiolvastam, de jócskán van mit tanulnom Marianntól. Sosem találkoztam még ilyen tiszta lélekkel, mint ő!”

Kaiser Ede a Blikknek adott interjújában elmondta, megfogadta, hogy nem kerül vissza a börtönbe. Ehhez tartja is magát és teljesen megváltozott az élete.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.