Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.06.22.

Undorító körülmények! Itt sütötték a kenyerünket

Durván poros, pókhálós és penészes budapesti pékségben sütötték a kenyeret, lejárt, valamint meghatározhatatlan eredetû alapanyagokból. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) azonnal be is záratta.

A helyszíni ellenőrök csaknem egy mázsa jogszabálysértő, nagyrészt már lejárt élelmiszert találtak a 22. kerületi, Kereszt utcai pékségben - írja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hivatalos oldalán.

A helyiséget annyira hanyagul takarították, hogy több helyen egérürülék került az ellenőrök szeme elé, sőt, a földön tárolt zsákok melletti rágcsálócsapdákban élő egeret is találtak!

A helyiség nyílászárói kopottak, sérültek és szennyezettek voltak, a munkaasztalok alatti padozatok mocskosak. A ládamosó a hiányzó csapok miatt használhatatlan volt, ami szintén durva higiéniai probléma. A hűtők polcait és a tárolókocsikat vastagon borította a szenny és a rozsda.

Ráadásul a helyiség üzemeltetője nem tudott igazolást felmutatni a kártevők elleni védekezésről, és a személyzet egészségügyi alkalmasságát igazoló dokumentumokkal sem rendelkezett. A NÉBIH azonnali hatállyal felfüggesztette a pékség tevékenységét, a rengeteg romlott félkész- és készételt kivonta a forgalomból, és megsemmisíttette. A helyiség üzemeltetői több százezres bírságra számíthatnak, és kérdés, mikor nyithatnak ki újra.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

magyarnemzet.hu

Anyagilag jobban jár, ha veszít a Real Madrid ellen a Dortmund

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

magyarnemzet.hu

Készüljön, hamarosan eltűnhet az internet, komoly mágneses vihar éri el a Földet

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt

INSIDER

Máris elérkezett a gyereknap a Városligetben