Létrehozva: 2021.07.29.

Sokkoló: megerőszakolt egy hároméves kislányt egy férfi Székesfehérváron

A férfi többször maradt egyedül élettársának lányával a lakásukban, és többször is bántalmazta a gyermeket.

Szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt vádat emeltek egy székesfehérvári férfi ellen, aki tavaly július és november között élettársának hároméves lányát szexuálisan zaklatta és többször bántalmazta – közölte a Fejér Megyei Főügyészség.

A főügyészség a férfira fegyházbüntetés kiszabását kérte, valamint eltiltását minden olyan foglalkozástól vagy tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolc évesnél fiatalabbakat nevelne, felügyelne, gondozna, illetve velük „befolyási viszonyban” állna. Indítványozták a vádlott letartóztatásának fenntartását is.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay.com)

A vádirat szerint a férfi többször maradt egyedül élettársának lányával székesfehérvári lakásukban, és többször is „szexuális cselekményt végzett” a nevelése alatt álló, életkoránál fogva védekezésre képtelen gyermekkel. A férfi féltékeny volt élettársára, valamint a kislány és édesanyja kapcsolatára, és ez odáig fajult, hogy többször megütötte és durván megragadta a gyereket, aki emiatt könnyebb sérüléseket szenvedett.

A gyámhivatal a kislányt a családból kiemelte és ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél helyezte el.

origo.hu

Ez a festői falucska volt egykor Nagy-Magyarország legészakibb települése

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

hirtv.hu

Messzire küldte Zelenszkij az ukrán fegyveres erők volt parancsnokát

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Hszi Csin-ping látogatása osztrák szemmel: BYD, CATL és a selyemút

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: a mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle

INSIDER

Nagy Márton: továbbra is alacsony szinten maradt az infláció

INSIDER

Jön az eperszezon: itt van minden, amit tudni érdemes a magyar szamócáról

INSIDER

Borult napok elé nézünk: hatalmas fordulatokat fog hozni az időjárás