INSIDER

Hihetetlen összeget sikkasztott az OTP régióvezetője

260 millió forintot sikkasztott el az OTP volt dél-dunántúli régióvezetője, F. Balázs, aki még az otthoni bevásárlást is a bank pénzéből intézte.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Sikkasztott az Otp regionális vezetője. A 19 vádlott között menő borászok és luxuséttermek vezetői is vannak, akiknél a férfi a bank pénzén mulatozott.

A pécsi bankár megadta a módját a mulatozásnak, 40. születésnapján a bank pénzén szervezett magának 70 fős megabulit több millió forintért, amit az egyik legmenőbb villányi borászatban tartott. A tanuk beszámolója szerint nem spóroltak semmivel.

Nem volt a munka hőse

F. Balázs dolgozni ke­vésbé szeretett. Az elmondások alapján alig látták a munkahelyén, ahova egy héten egyszer járt be, idejének nagy részét a balatoni nyaralójában töltötte.

sikkasztó

Dunántúli Napló

A sok milliós fizetéssel rendelkező bankár, még újságra sem volt hajlandó költeni a saját pénzéből, ezért a balatoni nyaralóba minden reggel Pécsről hozta a helyi újságot sofőrje, aki a családi nagybevásárlást is a bank pénzéből intézte a vezetőnek.

Minden költségét a pénzintézet állta

„A pécsi bankár tulajdonképpen egy feudális hierarchiát épített ki beosztottjai között„ – így jellemezte a történteket a Kutas Tamás, a Baranya Megyei Fő­ügyészség szóvivője, aki az elképesztő vádirat részleteitől nyilatkozott a Borsnak. „A vádlott arra használta kapcsolatait, hogy rajtuk keresztül pénzt vigyen el az OTP-től. Fiktív számlákat állítottak ki az bank részére, a pénzeket pedig elsikkasztotta. Sok esetben volt valós szolgáltatás mögötte, mint szállodai és éttermi számlák, de többször előfordult, hogy a vállalkozók juttattak vissza pénzeket. A bank dél-dunántúli beruházásait végző építési cégek az ő kéréséére túlszámlázott beruházásokból juttattak vissza pénzeket, és a bank pénzén ezekkel a cégekkel végeztette saját lakás és nyaralófelújítását is. A régióvezető beosztottjaitól is pénzt követelt, rávette őket, hogy a munkába járáshoz igényeljenek autójukra útiköltséget, amit minden hónapban le kellett adni neki.”

Vádalkuval öt évet kaphat a bankár

A pécsi ügyészség 19 emberrel szemben emelt vádat, bankárok, étteremtulajdonosok és építési cégek vezetői is vannak a vádlottak között. Az ügyészség vádalkuval készül a tárgyalásra, a sikkasztó otp bankárnak beismerés esetén 5 éves letöltendő börtönt ajánlanak fel. A 260 millió forintból 60 millió forint térült meg, a bankárnál részvényeket, készpénzt és aranytömböket vettek zár alá.

F. Balázs az egyik legígéretesebb hazai fiatal közgazdászának számított, amikor 2008-ben 30 évesen kinevezték az OTP Bank dél-dunántúli fiók igazgatójának.

„A legnagyobb hazai banknál én vagyok a legfiatalabb régióvezető, ez nagy megtiszteltetés. Sok feladat hárult rám, szeretem a csapatmunkát, erre építek ezután is. Nullától huszonnégy óráig mindenhol a céget képviselem. Sikerre akarom vezetni a csapatot!„ – nyilatkozta kinevezésekor a bankár az egyik helyi újságban, az interjúban arról is beszélt, hogy szabadidejében golfozik, vadászik, vitorlázik és síel.

Nem az első eset

Az elmúlt időben több sikkasztás is történt a magyar bankszektorban. Tavaly áprilisban jött a hír, miszerint egy pénzintézet alkalmazottja 3 millió forintot sikkasztott el egy ATM-en keresztül Zalában. Egy évvel azt megelőzően szintén egy hölgy ellen nyújtottak be három vádiratot, aki 2002 és 2013 között 22 millióval károsította meg munkaadóját, mialatt egy ácsi bankfiókot vezetett. Sőt, szintén 2019-ben még a Bors kapta fel azt az ügyet, melyben az egyik országos bank dél-dunántúli regionális vezetője titkárnőjével karöltve egy amerikai-magyar üzletember számlájáról emelt le 160 millió forintot, míg további 180-at sajátjaként kezelt.

 

 

 

 

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?