Létrehozva: 2021.04.23.

„Azt hittük, itt valaki meghal” – rémisztő videón, ahogy hatalmas balhé robbant ki Pécsett

Bottal támadt rá haragosaira egy férfi Pécsett.

Durva verekedés tört ki szerda délután Pécsett, a Szigeti úton, amiről a Bors egyik olvasója videót is készített. A beszámolók szerint több férfi esett egymásnak azután, hogy jól összevesztek. Két kocsiból, először szóban kezdték fenyegetni egymást, majd kiszálltak, de az egyik résztvevő teljes gázzal tolatni kezdett, és összetörte a haragosa kocsiját. Itt szabadultak el az indulatok, a csoport egyik tagja egy fadeszkával esett neki a többieknek.

„Nagyon megijedtünk, ordibálástól volt hangos a környék„ – mondta a Borsnak a szemtanú, akinek a teraszáról jól látszott, mi történik az utcán. „Előkerült egy fa léc is, azzal kezdte püfölni az egyik férfi a többit. Komolyan azt hittük, hogy itt valaki meg fog halni.”

Hamarosan érkezett a rendőrség

A verekedéshez többen is kihívták a rendőrséget, az egyenruhások percek alatt kiértek a helyszínre.

„A rendőrök a Szigeti úton, a Mol benzinkút közelében négy férfit fogtak el, majd állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok alapján egy 23 éves férfi szóváltásba keveredett három másik férfival, amelynek során kölcsönösen bántalmazták egymást. Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult büntetőeljárás” – idézi a rendőrség közleményét a bama.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább