INSIDER

Nem semmi, 16 éves is szavazott a választáson

Ki hinné, hogy egy 16 fiatal is érvényesen szavazott az idei magyarországi választáson?! Sőt, számos más furcsaság is történt a szavazófülkék és urnák környékén.
  • Szerző: Ripost

A komoly részvételi arány mellett számos érdekesség is történt a 2018-as választáson Magyarországon. Ezekből szemezgettünk.

A legfiatalabb

16 évesen szavazott valaki Gyöngyösön, aki házasságkötése miatt a törvény szerint annak ellenére nagykorúnak számít, hogy még nem töltötte be a 18. életévét.
 

 

A legidősebb

A 101 éves Sin István kora ellenére se kért mozgóurnát, elballagott az orosházi Lehel utcai óvodába, hogy döntsön a következő négy évről.

 

A legcifrább

Garai Lajos csikós lóval érkezett szavazni a hortobágyi polgármesteri hivatalba. Gondosan kikötötte a lovát, ami türelmesen várta, amíg gazdája dönt az ország sorsáról.

 

A legtürelmesebb

Ez a hölgy közel három órát állt sorba, ő volt az utolsó, aki leadta a szavazatát este 10 óra körül az újbudai Bocskai István Általános Iskolában.

 


 

A leghagyományosabb

Juhász Dénes és Turtsányi Gábor Koppány hagyományőrző huszár a váci Madách Imre Művelődési Központban voksolt. A huszárok egyébként az 1849. április 10-én lezajlott váci ütközetet elevenítették fel a 30. Tavaszi Emlékhadjáraton.

További érdekességeket a keddi %% napilapban találsz. Keresd az újságárusoknál!

És ezeket olvastad már?