INSIDER

Nem átverés, tényleg Orbán Viktor küldött e-mailt rengeteg embernek

A miniszterelnök fontos ügyben ragadott billentyűzetet.
  • Szerző: Ripost

Nem mindennap kap az ember elektronikus levelet a miniszterelnöktől, ám Orbán Viktor most rengeteg embernek írt e-mailt.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Orbán Viktor hivatalos levél mellett e-mailt is ír, utóbbiból rengetegen kaphattak most (Fotó: facebook)

Tisztelt Honfitársam!

A magyar emberek az elmúlt másfél évben sikerrel vették fel a harcot a koronavírus-járvánnyal. Együtt sikerült letörnünk a járvány harmadik hullámát, és az oltásoknak köszönhetően megmentettük sok ezer honfitársunk életét. A világ számos országában azonban még mindig küzdenek a vírussal, az új mutációk pedig már az ajtónkon dörömbölnek.

A magyar kormány ezért felkészítette Magyarországot a negyedik hullámra. A sikeres vakcinabeszerzéseknek köszönhetően Magyarországon mindenkit be tudunk oltani, aki kéri az oltást. Azokat az időseket, akik eddig nem oltatták be magukat, külön felkeresik a háziorvosok, a diákoknak pedig az iskolákban is elérhetővé tesszük az oltást. Ezzel párhuzamosan lehetővé tettük a harmadik oltás felvételét minden honfitársunk számára.

Erőfeszítéseinknek köszönhetően Magyarországon az Európai Unión belül elsőként oltottunk be a népesség felénél több embert két oltással, így nekünk állnak rendelkezésre a legmegbízhatóbb adataink arról, mennyire véd az oltás az újrafertőződéstől. A magyar tapasztalatok szerint a két oltáson átesett emberek körében ötszázból mindössze egy ember kapja el a vírust.

Kérem, amennyiben a családjában vagy az ismerősei között van olyan, aki még nem vette fel az oltást, győzze meg, hogy regisztráljon, és éljen az oltás lehetőségével! Csak az oltás ment életet, és csak az oltás védheti meg Magyarországot és a magyar embereket egy újabb, negyedik járványhullámtól.

Együtt sikerülni fog!

Tisztelettel:

Orbán Viktor”

Íme az e-mail, melyet Orbán Viktor rengeteg embernek küldött el
Fotó: Olvasói fotó

A koronavírus elleni küzdelem tehát közös ügyünk, együttes erővel pedig felülkerekedhetünk a negyedik hullámon is.

A koronavírus elleni oltás felvételére buzdított az országos tisztifőorvos is kedden a közmédiában, kiemelve, hogy „a negyedik hullám küszöbén vagyunk”, és akik még nem kapták meg a vakcinát, azok védtelenek.

Müller Cecília elmondta, hogy mindössze 0,2 százalékos újrafertőződési arányt mutattak ki azoknál, akik a koronavírus ellen Magyarországon használt vakcinák szükséges dózisát megkapták.
A tisztifőorvos kifejtette, hogy a Magyarországon rendelkezésre álló hatféle oltóanyag rendkívül hatékonynak bizonyult.
Öt és fél millióan már megkapták a különböző oltóanyagok szükséges dózisait, így ők már védettnek számítanak. A 0,2 százalékos újrafertőződés „rendkívül jó arány”, és a kevés megfertőződött esetében is jellemzően enyhe tünetekkel folyt le a megbetegedés – tette hozzá.
Mindez azt mutatja, hogy újrafertőződés előfordulhat, de rendkívül ritkán, és akkor is jellemzően enyhe lefolyású a betegség, nincs szükség kórházi kezelésre, gépi lélegeztetésre – összegezte.
Müller Cecília közölte: a koronavírus-fertőzés megelőzésére a védőoltás felvétele az egyetlen hatásos védelem.
Az előző hullámoknál is látni lehetett, hogy a fiatalok, egészségesek is megfertőződhetnek – emlékeztetett Müller Cecília.
A tisztifőorvos hangsúlyozta: meg kell akadályozni, hogy „fogékony szervezet”, vagyis oltatlan, védtelen szervezet maradjon annak a környezetében, aki fertőzhet.
Csak akkor szűnik meg a vírus terjedése, ha nem talál fogékony szervezetet – tette hozzá.
Müller Cecília emlékeztetett arra, hogy nyolc hónapja adják be a védőoltásokat Magyarországon, és kampányokat is szerveznek a vakcinálás népszerűsítésére.
A következő ilyen kampány az iskolakezdéshez kapcsolódik, azonban a gyerekek oltásával nem kell azt megvárni, most is lehet regisztrálni, és fel lehet venni a vakcinát az oltóhelyeken – tette hozzá.
Müller Cecília szerint a sokféle vakcina és a megfelelő oltóanyag-mennyiségnek köszönhetően tart Magyarország ott, ahol. Ezért bízik abban, hogy „a kétkedők is csatlakoznak”, és így a „negyedik hullám könnyebben vehető lesz Magyarországon”.
Felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy a delta vírusvariánsról tudják, mintegy 60 százalékkal fertőzőbb a brit mutánsnál.
A szennyvízből nyert múlt heti adatok is azt mutatják, hogy „a negyedik hullám küszöbén vagyunk”. Elsősorban Budapesten és Szegeden mértek nagyobb koronavírus-koncentrációt, de az országos átlag is növekszik, már elérte azt a szintet, amelyet a második hullám küszöbén tapasztaltak – mondta.
Aki felvette a védőoltás minden dózisát, annak nagy valószínűséggel már nem kell tartania a negyedik hullámtól, akik viszont még nem, azok védtelenek. „Ne ringassuk magunkat abban, hogy kialakul a nyájimmunitás!” Akkor fog csökkenni a fertőzések száma, „ha egyenként, egyénenként válunk védetté” a védőoltás révén – tette hozzá a tisztifőorvos.
Közölte: a harmadik oltás felvételét nem javasolják a teljes lakosságnak, mivel az egészséges szervezetben a jellemzően két dózisból álló védőoltási sorral kialakul az oltóanyag szintjének megfelelő védettség.
Vannak viszont olyan csoportok, például az immunhiányos betegek, akiknél az immunválasz gyengébb lehet. Ide tartoznak az idősek is, akiknek szintén gyengébben reagál a szervezete – mondta Müller Cecília.
Ezzel együtt rámutatott: Magyarországon senkit nem zárnak el a harmadik oltás lehetőségétől.
Aki úgy érzi, hogy szeretne harmadik oltást, hogy még inkább megerősítse immunrendszerét, élhet a lehetőséggel – mondta Müller Cecília, de hozzátette: mindenkinek azt javasolja, hogy oltás előtt konzultáljon orvossal.
Magyarországon „heterológ” oltást, vagyis különböző technológiával készült vakcinák beadását javasolják – mondta Müller Cecília.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?