tóth gabi
A hét és fél éves gyulai kislány, Szathmáry Nikolett nem ért haza néptáncóráról. Holttestét 3 évvel később találták meg.
Több mint két évtizeddel Szathmáry Niki halála után hátborzongató részletekről beszél Kiss Kató látó. Az ország vezető médiumának tartott nő egy előadásán futott össze Niki édesanyjával, Edittel.
„Annyit kérdezett: mi történt a lányommal? Ekkor megjelent mellette a kislány – idézte fel a Borsnak Kató, aki ezután leutazott az asszonyhoz. – Útközben a fejemben végig Santana Europa című dala szólt, és láttam magam előtt egy műbőr tokos rádiót, egy szobát, és rögtön tudtam, hogy ott történt a gyilkosság, és ez a dal szólt közben” – mondta elcsukló hangon a médium.
Állítja: maga Niki kereste meg, hogy részleteket „meséljen el” halálának körülményeiről.
„Niki ismerte a gyilkosát, mert a nevén szólította a kislányt, amikor felvette a kocsijával. Az István nevű férfi akkoriban 30-40 éves lehetett, egyedül élt a Csabai úti emlékhelytől 7-8 percre, egy K betűvel kezdődő nevű utcában, krémszínű Škoda favorit kocsival járt, és iskolához vagy ilyen tevékenységhez köthető foglalkozása volt. Szörnyű dolgokat művelt Nikivel, amikor pedig a kislány menekült volna, egy párnával megfojtotta” – sorolta a látó.
Hozzátette, hogy a házat a tettes azóta eladta. Addig a pincéjében, egy zsákban tárolta Niki holttestét, ezután szabadult meg a tetemtől.
„A férfi ma is él, egy családi házban, ahol állatokat tart. Szörnyű kimondani, de nem Niki volt az első áldozata, ha a többiekkel nem is jutott el a gyilkosságig. Biztos vagyok abban, hogy ma is él olyan, akkori gyerek, akit a gyilkos szintén bántott. Mint ahogyan azt is érzem, hogy így vagy úgy, de megtalálják a férfit” – szögezte le Kató, aki az információkat a zsarukkal is megosztotta, és bizonyos rendőrök ezek fényében újra vizsgálják az ügyet.
Immár 22 éve, 1998. január 14-én az akkor hét és fél éves gyulai kislány, Szathmáry Nikolett nem ért haza néptáncóráról. Utoljára egy helyi gyermekorvos látta, aki a boltig kísérte, majd onnan a kislány egyedül indult haza. Három évvel az eltűnése után, 2001. február 20-án a Csabai út melletti csatornaparton nádvágók találták meg Nikolett földi maradványait egy zsákban.