Létrehozva: 2020.07.29.

Machetével kaszabolta halálra a gyermekeit védő kőbányai anyukát, ez lesz a sorsa

Életfogytiglani börtönbüntetést javasolt a férfi ellen az ügyészség.

Tényleges életfogytiglani fegyházbüntetést indítványoz a Fővárosi Főügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly decemberben machetével halálra kaszabolt egy gyermekeit védő édesanyát a főváros X. kerületében – közölte a fővárosi főügyész.

A vádirat szerint a 23 éves vádlott tavaly december 30-án a délutáni órákban a X. kerületben, a Harmat utcában követni kezdett egy vele egy emeletes házban lakó és hazafelé tartó kiskorút.

A lakásában magához vett egy bozótvágó kést, valamint más, fegyvernek minősülő tárgyakat is, hogy a kiskorút bántalmazza, majd a szomszédban lakókhoz ment és becsengetett.

A lakásban a vádlottal korábban semmilyen kapcsolatban nem álló édesanya és kiskorú gyermekei tartózkodtak. Az ajtót az édesanya nyitotta ki, akire rátámadt a férfi és bántalmazni kezdte. Az édesanya az utolsó leheletéig védte gyermekeit. A férfi elmenekült, áldozata a helyszínen életét vesztette. A bujkáló támadót a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy napon belül elfogta és őrizetbe vette.

A férfi ellen azért is vádat emeltek, mert 2019 decemberében egy másik sértett sérelmére szexuális kényszerítést is elkövetett, illetve gyermekpornográf felvételeket szerzett meg.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, minősített eseti szexuális kényszerítés, valamint – felvételek megszerzésében megnyilvánuló – gyermekpornográfia miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – halmazati büntetésként – ítélje életfogytig tartó fegyházbüntetésre, valamint tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

A bűncselekmények tárgyi súlyára, valamint a férfi személyi körülményeire figyelemmel az ügyészség nem lát lehetőséget arra, hogy a jelenleg letartóztatásban lévő vádlott a büntetésből feltételes szabadságra legyen majd bocsátható, ezért indítványozta, hogy a bíróság zárja ki ennek lehetőségét – tette hozzá a főügyész.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban