Létrehozva: 2021.05.03.

Itt van minden, amit a védettségi igazolványról tudnod kell

Több mint 4,2 millió védettségi igazolványt gyártottak le eddig.

Időpontfoglalás nélkül intézhetők a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos ügyek a kormányablakokban.

A kormányzati portálon azt írták: több mint 4,2 millió védettségi igazolványt gyártottak le eddig, a beoltottak és koronavírus-fertőzésen igazoltan átesettek számára automatikusan kézbesítik az okmányokat.

Ha az igazolvány nem érkezik meg vagy a rajta szereplő adatok pontosítása szükséges, elektronikusan a magyarorszag.hu oldalon, személyesen pedig a kormányablakokban lehet bejelentést tenni, utóbbiak május 3. óta már előzetes időpontfoglalás nélkül is felkereshetők a védettségi igazolvánnyal kapcsolatosan ügyintézés céljából.

Fotó: MTI

A védettségi igazolványok kiállítása és postázása az oltási programhoz hasonlóan példátlanul összetett logisztikai feladat, eddig 3,6 millió okmányt állítottak ki a beoltottak, több mint 660 ezret pedig a fertőzésen átesettek számára, ezeket a lakcímkártyán szereplő tartózkodási helyre, ennek hiányában az állandó lakcímre kézbesítik.

Ha a védettségi igazolvány nem érkezik meg a jogosulthoz, elektronikus úton a www.magyarorszag.hu Egészségügy menüpontját kiválasztva tehetnek bejelentést az ügyfélkapuval rendelkező állampolgárok. Az okmány pótlását vagy cseréjét szintén ezen az oldalon, illetve személyesen is lehet kezdeményezni – ismertették.

A kormányhivatal minden esetben kivizsgálja, miért nem érkezett meg a védettségi igazolvány, akár az elektronikus bejelentést, akár a személyes ügyintézést választotta az ügyfél. A hivatal ellenőrzi, hogy elkészült-e az oltási igazolvány, hová kézbesítették, pótlás esetén intézkedik a kártya legyártásáról, de kártyát nem állítanak ki a kormányablakokban, a kézbesítés minden esetben postai úton történik – írták.

A beoltottak maguk is ellenőrizhetik, hogy a védőoltás beadásának tényét az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) rögzítették-e, ami azért fontos, mert az igazolvány gyártása csakis azon adatok alapján történhet, amelyeket az oltóponton rögzítettek. Ez az EESZT lakossági portálján keresztül, a https://www.eeszt.gov.hu/ oldalon lehetséges. Ha az oltás beadásának ténye még napok később sem jelenik meg a rendszerben, úgy az oltott személy kérheti az oltóponttól, háziorvostól, hogy rögzítse az adatokat – olvasható a közleményben.

Védettségi igazolványra mindenki jogosult, aki megkapta legalább az első védőoltását vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen. Az ingyenes okmányt automatikusan postázzák.

Az oltottak esetében a kártyának nincs lejárati határideje, míg a fertőzésből való felgyógyulással megszerzett védettségi igazolvány érvényessége a gyógyulást követő 6 hónap. Az igazolvány kiállítására azok esetében is lehetőség van, akik tudtukon kívül esetek át a fertőzésen. Ők az okmányt személyesen vagy a www.magyarorszag.hu oldalon keresztül kérelmezhetik 3000 forint ellenében, valamint egy olyan, akkreditált labor által kiállított lelet bemutatásával, amely igazolja, hogy az érintett szervezetében jelen van a koronavírus elleni védőanyag. A kártya érvényességi ideje ez esetben az ellenanyag jelenlétét kimutató vizsgálat dátumát követő négy hónap – írták a kormányzati portálon.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 073 149 fő, közülük 2 077 160 fő már a második oltását is megkapta. 1219 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 111 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 106 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 27 908 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 528 201 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 228 002 főre csökkent. 4872 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 572-en vannak lélegeztetőgépen. A magyar lakosság 42%-a már megkapta az oltást szemben az uniós 24%-kal. Miután a beoltottak száma átlépte a 4 milliót, szombaton életbe lépett az újraindítás újabb fokozata. A kijárási tilalom kezdete éjfélre módosult, este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyek. Számos szolgáltatás már igénybe vehető védettségi igazolvánnyal. A még oltásra váró regisztráltak az online időpontfoglalóban is tudnak oltást foglalni. Már a 16-18 éveseket is lehet regisztrálni oltásra. Védelmi intézkedések mellett ma megkezdődtek az érettségi vizsgák.

A védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára szombattól megnyíltak a vendéglátóhelyek belső terei, a szállodák, a szabadidős létesítmények, az állatkertek, múzeumok, mozik, színházak, edzőtermek és sportesemények, és ezeket a helyeket rokon kíséretében kiskorúak is látogathatják.

Az online időpontfoglalón jelenleg Sinopharm és AstraZeneca oltásokra tudnak foglalni a regisztráltak. Időpontfoglaló: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas

Kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, mert a járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat.

A védettségi igazolványok postázása folyamatos, és azt már az első oltás után kiállítják. Ha bármilyen probléma merülne fel a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban, azt a magyarorszag.hu Ügyfélkapun keresztül vagy személyesen a kormányablakban lehet bejelenteni. Tájékoztató a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban: https://koronavirus.gov.hu/sites/default/files/sites/default/files/imce/tajekoztato_a_vedettsegi_igazolvanyrol_-_2021.04.12.pdf

Ha valaki a védettségi igazolvány kiállítása miatt szeretné ellenőrizni, hogy oltását a háziorvosa illetve oltóorvosa rögzítette-e az eeszt.gov.hu honlapon keresztül egyszerűen megteheti. Részletek: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/igy-ellenorizheti-hogy-rogzitve-van-e-az-oltasa

Felhívjuk a figyelmet, hogy a brit vírusmutáns továbbra is terjed, ezért az általános óvintézkedések és higiéniai szabályok betartása továbbra is elengedhetetlen. A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet! Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be! Akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát! Az otthonukban gyógyuló enyhe és középsúlyos tüneteket mutató koronavírusos betegek kezelésére felírható és ingyenesen kiváltható a Favipiravir gyógyszer, amely megakadályozza a tünetek súlyosabbra fordulását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem egyszer a király helyett uralkodott a nagyravágyó szerető

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

vg.hu

Mobilfox: kiderült, kinek köszönhető a Deák téri pénzhullás

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár