tóth gabi
Megszereztük a videót! Ahogy korábban a Ripost megírta, a Veresegyházi Medveotthonban óriási pánik tört ki, amikor egy oroszlán kiszökött az elzárt kifutóból és a látogatók között sétálgatott.
Lapunkhoz eljuttatták a videót a szökésről, és megszólalt az egyik gondozó, aki segített vadállat befogásában. Az eset még decemberben történt, a drámai videó mutatja, mekkora volt a sokk.
Tisztán emlékszem, percek alatt kitört a pánik
– kezdte lapunknak Vágó Richárd állatgondozó.
„Én éppen a hiúzok kifutójánál voltam, tettem a dolgomat, amikor az igazgató segítséget kért tőlem. Később egy rémült édesanyát is hallottam, aki segítségért szólongatott. Ő éppen a kisgyermekével és a barátnőjével gyönyörködött az oroszlánokban, amikor észrevette, hogy az egyik a kerítésen kívül, a látogatók között sétálgat…”
A protokoll szerint az állatkert nyitásánál kiengedik az oroszlánokat a területükre sétálni, de a történtek alapján valakinek nem volt elég türelme, ugyanis két állat a boxban maradt.
„A két bent maradt oroszlán összeveszett és morgott. Elképzelhető, hogy a hangzavartól nem tudtak beszélgetni, így az igazgató kinyitotta az egyik zsilipet, hogy az állatok menjenek ki. De az igazgató rossz zsilipet nyitott meg, és bement hozzájuk a legnagyobb hím oroszlánunk, aki szinte rögtön megtámadta a két bent lévő oroszlánt. Ekkor meghúzott egy másik kart is, de az sem a szerencsés választás volt, ugyanis az meg kinyitott egy ajtót, ami az etetős folyosóra vezet. Ott pedig, mivel takarították a boxot korábban, nyitva hagyták az ajtót és a lányoroszlán kiszaladt rajta és már kint is volt a látogatók között a kiserdőben…”
Mint a medveotthon akkori közleménye fogalmaz,
„az oroszlánok belső kifutójában 11 óra 40 perckor 3 oroszlán összeverekedett. Kuli Bálint, a Medveotthon igazgatója a további küzdelmet megakadályozva egy zsilipajtót nyitott ki, és a takarítás miatt nyitva maradt ajtón 1 példány oroszlán a látogatók elől elzárt területre ki tudott menni a kifutóból. ... Az állatot altatólövedékkel ártalmatlanítottuk, jelenleg is a karanténban ébredezik! Emberi mulasztás történt, anyagi kár és személyi sérülés nem történt!”
A dolgozók leírása szerint nőstény oroszlán, azaz Lili boldogan szaladt a kecskék és a haszonállatok kifutója felé, az állatgondozók pedig kétségbeesetten keresni kezdték.
Az édesanya éppen videózta az oroszlánokat, amikor feltűnt neki, hogy az egyik úgy sétálgat, hogy nincs körülötte ketrec
– mesélte.
„Ekkor rohantak segítségért. A gázszerelő pedig majdnem elájult. Őket időközben a saját irodánkba kellett menekíteni, majd autóval kivinni a területünkről. Mindeközben a nagy oroszlán lerendezte a bent lévőt, ő is a folyosó felé vette az irányt.
”Az igazgató épphogy be tudta csapni az orra előtt a folyósra vezető ajtót, mert már rátámadt az oroszlán. Később még visszament a felbőszült oroszlánhoz, be akart menni, hogy elzárja. Ha én nem rángatom ki az ajtóból, az állat megöli. A kerítésre állva próbálták megtalálni Lilit, én pedig kértem, hogy hozzanak húst, mert befogom az állatot. Amikor már elég közel jött, akkor többször rálőttek altató lövedékkel, de csak negyedszerre találták el...„