Létrehozva: 2020.04.21.

Így küzdenek a magyar boltok a koronavírussal – elképesztő fotók és videó

Megállás nélkül harcolnak a koronavírus ellen a boltosok: 4 fázisban egész nap fertőtlenítik a felületeket, amiket a bevásárlók megérinthetnek. Ők is hősök, nem csak az egészségügyben dolgozók: ők érintkeznek a legtöbb emberrel, és egész nap azon dolgoznak, hogy mi biztonsággal beszerezhessük, amit kell...

„Egész nap nincs megállás! Ahogy körbementünk a bolton, kezdjük elölről” – mondta el a Ripost-nak egy bolti dolgozó, aki a budapesti Corvinban lévő CBA Primában végezte a fertőtlenítést. „Minden olyan felületet fertőtlenítünk, amit a vásárlók kézzel megérinthetnek, a kosárfogantyúktól a hűtők ajtajáig és a mérleg érintőképernyőjéig. A padlót például 4 fázisban takarítjuk: először seprűvel, majd vizes felmosóval, harmadszor moppal szárazra. Reggel és este, a vásárlók érkezése előtt és után pedig még egyszer a nagy géppel.”

A kisboltok is harcolnak az egészségünkért, egy zuglói üzlet például azért zár be mindennap 13 órakor egy órára, hogy kitakarítsák, fertőtlenítsék az egész üzletet.

Elképesztő látvány, ahogy az üzletekben a dolgozók küzdenek értünk: a maszkos, kesztyűs dolgozók takarítanak, a pénztárosok plexifal mögött ülnek… Így azt gondoljuk, a boltosok is hősök, nekik is jár a taps!

Ezeket a helyeket kell különösen fertőtleníteni 1. A hűtők kilincse 2. A kosarak fogantyúja 3. A bevásárlókocsik fogantyúja 4. A pénztár előtti szalag 5. A korlátok 6. A mérlegek képernyője és felülete 7. A padló

Hogyan vásároljunk?

Ritkán és előre átgondoltan, listával!

Minél kevesebbszer megyünk boltba, és minél kevesebbet vagyunk benn, annál kisebb a fertőzésveszély! Ezért gondoljuk át alaposan, mire és mikor van szükségünk, hogy ritkábban kelljen boltba menni, és írjuk össze a szükséges termékeket, hogy a boltban ne kelljen már hezitálni!

Kesztyűben menjünk, és ne tapogassuk össze az árut!

Ma már boltba is maszkban és kesztyűben érdemes menni, és tilos az árut összetapogatni! Az első terméket, amit választunk, tegyük be a kosarunkba. A kosár megfogása után fertőtlenítsük vagy mossuk meg a kezünket, illetve óvatosan vegyük le a kesztyűt.

A bevásárlás után fertőtlenítsünk otthon!

Amikor hazaérünk, vegyük le a cipőt azonnal, mossunk kezet, majd az első dolgunk az legyen, hogy langyos vízzel, szappannal mossuk meg a termékek közül azt, amit lehet, még a csipszes zacskókat is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét