Létrehozva: 2018.07.11.

Hihetetlen, ez történt a magyar nővel, mert eladta a petesejtjeit

Egy nõ a petesejtjeit mesterséges megtermékenyítés céljából árulta. A vásárlók pedig meddõ nõk voltak.

A petesejtjeit árusító nőt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A tőle vásárló meddő nők csak megrovást kaptak.

A nő 2013-2014-ben  internetes fórumokon ismerkedett meg olyan emberekkel, akiknél a fogantatás természetes úton nem történt meg. Néhányuk esetében részt vett a donációs eljárásban, többnyire azonban nem is akart petesejtet adni nekik. Ilyenkor általában csak elhitette,  hogy petesejtjét nekik adományozza. Eközben a donáció  kamu költségeit, mint az utazás, orvosi vizsgálat, kifizettette az illetőkkel.

A bíróság kiemelte, hogy a nő célja kizárólag anyagi haszonszerzés volt.

Mivel egy éven belül 11 alkalommal ajánlott fel petesejtet, ami fizikailag is képtelenség lenne, a bíróság teljesen biztos benne, hogy nem akart igazából senkinek sem adni.

A Fővárosi Törvényszék a nőt az emberi test tiltott felhasználása és más bűncselekmények miatt 1 év 6 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre és 817 450 forint vagyonelkobzásra ítélte.

origo.hu

Romhalmaz lett a luxushotelnek szánt emeletes hajóból - képek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

metropol.hu

Őrjöngenek a németek, magyar bíró reagált a BL legnagyobb botrányára

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: a mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle

INSIDER

Nagy Márton: továbbra is alacsony szinten maradt az infláció

INSIDER

Jön az eperszezon: itt van minden, amit tudni érdemes a magyar szamócáról