Létrehozva: 2021.06.05.

Gulyás Gergely: június 15-től ülésezhetnek az önkormányzatok

A veszélyhelyzet előtti rendnek megfelelően ülésezhetnek, megszűnik a polgármestereknek a veszélyhelyzetben a törvény által biztosított teljhatalma.

Június 15-étől az önkormányzatok a korábbi, a veszélyhelyzet előtti rendnek megfelelően ülésezhetnek – ismertette a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány rendkívüli jogrendért felelős munkacsoportjának döntését szombaton az MTI-vel.

Gulyás Gergely bejelentette: az önkormányzatok a korábbi, a veszélyhelyzet előtti rendnek megfelelően ülésezhetnek

Gulyás Gergely hozzátette, a döntés értelmében június 15-ével megszűnik a polgármestereknek a veszélyhelyzetben a törvény által biztosított teljhatalma is. Az ehhez szükséges jogszabály-módosítást még szombaton aláírja Orbán Viktor miniszterelnök, és az a hévégén megjelenik a Magyar Közlönyben.

„Fontosnak tartjuk, hogy amikor az élet visszatérhet a normális kerékvágásba, akkor az önkormányzatok működése is visszatérhessen” – jegyezte meg.

A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldása a lakosság együttműködésének köszönhető – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert azt kérte, hogy az eddig elért védekezési eredmények megtartása érdekében továbbra is tartsa be mindenki a jelenleg még érvényben lévő korlátozásokat.

Emlékeztetett: a kormány döntése értelmében tavaly szeptembertől a járvány elleni védekezés egyik fontos pilléreként ideiglenesen visszaállították az ország schengeni, belső szakaszán a határőrizetet és -ellenőrzést. Ismertette: tavaly szeptember óta a nemzetközi teherforgalomban 1 050 903 jármű lépett be Magyarországra azzal a céllal, hogy átutazzon az ország területén, további 759 225 tehergépkocsi úticélja pedig Magyarország volt.

A határforgalom ellenőrzése során tavaly szeptember óta 213 539 emberrel szemben rendeltek el karanténkötelezettséget.

Az alezredes ismertette, a tavaly szeptemberben bevezetett, eleinte rendkívül szigorú szabályok után a harmadik hullám lecsengésével átalakultak a szabályok: nem vonatkoznak a beutazási korlátozások a nemzetközi teherforgalomra, a személyforgalomban az átutazókra, a hivatalos, illetve szolgálati céllal beutazókra, valamint azokra sem, akik a belépéskor igazolják, hogy 6 hónapon belül átestek a betegségen. Utóbbiak a felügyeletük álló kiskorú gyerekeiket is magukkal hozhatják. Nem vonatkoznak a korlátozások azokra és a velük utazó kiskorúakra, akik olyan ország védettségi igazolásával rendelkeznek, amellyel Magyarország kétoldalú megállapodást kötött vagy azt egyoldalúan elfogadta. Utóbbi csoportba Románia tartozik.

Beszélt arról is, hogy Magyarország teljes schengeni belső határszakaszán 126 határátkelő és határátlépési pont van. A nemzetközi teherforgalom számára Tornyosnémeti, Parassapuszta, Rajka, Hegyeshalom és Tornyiszentmiklós autópálya-határátkelők állnak rendelkezésre, emellett csak személyforgalomban 32 közúti, 2 vízi és 2 vasúti határátkelőnél lehet Magyarországra belépni. A fennmaradó kisebb jelentőségű erdei út, kavicsos út, földút továbbra is le van zárva.

A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának ötödik ütemével összhangban a védelmi intézkedésekben is lényeges változások, könnyítések történtek – mondta az alezredes. Fokozatosan és lépcsőzetesen visszatérhetünk a teljes, megszokott, korlátozásoktól mentes hétköznapi életünkhöz – tette hozzá Kiss Róbert.

A változások közé sorolta, hogy védettségi igazolvány birtokában ismét látogathatók a zenés és táncos rendezvények, nagyobb létszámban van lehetőség családi és magánrendezvények megszervezésére, szabadtéri rendezvény akár 500 főig is megtartható. Megszűnt a kijárási tilalom és a közterületi maszkviselési kötelezettség is – tette hozzá.

Az oltásoknak köszönhetően sikerült letörni a koronavírus-járvány harmadik hullámát, azonban az „éberség nem múlik el”, továbbra is figyelemmel kísérik a hazai és a nemzetközi járványügyi helyzetet, a vírus különböző variánsait – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a járvány elleni védekezésért felelős testület pénteki online sajtótájékoztatóján.

Galgóczi Ágnes közölte: eddig három esetben igazolták Magyarországon a vírus indiai variánsát, közülük egy embert ápoltak kórházban. Hozzátette: a kórházi ápolásra szorult páciensnél a környezetében az ápolásában résztvevő egészségügyi dolgozók PCR-vizsgálata május 31-én megkezdődött. A 119 mintából 33-at még vizsgálnak, de eddig egyetlen esetben sem mutatták ki a fertőzést. Ez is bizonyítja a védőoltások hatékonyságát a vírusvariánsok ellen, valamint azt, hogy szigorúan betartották a kórházi fertőzések megelőzésére hozott szabályokat – emelte ki.

Elmondta, a magyar lakosság 54 százaléka már kapott oltást, miközben az európai uniós átlag 39 százalék. A cél továbbra is az, hogy növekedjen a magyar átoltottság, hiszen a védőoltás a leghatékonyabb módja a fertőzés megakadályozásának – húzta alá.

Az osztályvezető beszélt arról is, hogy a nyári táborokban segítőként dolgozó 18 évnél idősebbek csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a munkában, függetlenül a tábor formájától, helyszínétől, tematikájától, és minden esetben be kell tartani a járványügyi és higiénés szabályokat. Legfontosabb szabályként említette, hogy csak egészséges gyerek és felnőtt lehet a táborban. Ha valaki megbetegszik, őt azonnal el kell különíteni, és értesíteni kell a tábor orvosát.

Mind a napközis, mind a szálláshelyre szervezett tábor esetén kerülni kell a zsúfoltságot, érdemes kiscsoportos és szabadtéri foglalkozásokat, programokat szervezni – mondta Galgóczi Ágnes.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast