Létrehozva: 2021.05.14.

Félrenyelt, fuldoklott, elájult: így hozták vissza a halál torkából a magyar nőt

A 75 éves asszony rokona előtt lett rosszul, majd elvesztette az eszméletét. Nem sokon múlt a tragédia a A Dél-Dunántúlon.

Félrenyelt, nem kapott levegőt és csaknem meghalt – egy dél-dunántúli családnak szörnyű perceket kellett átélnie, mire a mentők kiértek a fuldokló nyugdíjashoz. Nagy szerencséje volt a 75 év körüli asszonynak, hogy a hozzátartózója épp vele volt. Miután a nő félrenyelt és minden levegővételért küzdenie kellett, a rokon rögtön hívta a mentőket.

„A vonal végén fulladt volna meg a beteg, de nem hagytuk!” – írja az Országos Mentőszolgálat, melynek közleménye szerint igazi hőstettet vitt véghez a nő rokona. Bár bejelentőt megviselték a történtek, minden erejét összeszedte és pontosan követte a rutinos mentésirányítók instrukcióit, amik ennek ellenére sem hoztak sikert.

El kellett kezdeni az újjáélesztést

„A beteg állapota tovább romlott és végül meg kellett kezdeni az újraélesztését” – írta az Országos Mentőszolgálat. Miközben a mentők több egységgel és a háziorvossal együtt elindultak a házhoz, a hozzátartozónak újból erőt kellett vennie magán: ezúttal el kellett kezdenie az eszméletlen nyugdíjas újraélesztését.

Hajszálon múlt a nő élete, saját rokona segítségével sikerült megmenteni az idős asszonyt a haláltól (Fotó: Országos Mentőszolgálat)

A hozzátartozó percekig küzdött szerette életéért, mire a háziorvos átvette tőle az irányítást. Az idős asszony életét sikerült megmenteni. Az asszonyt mentőhelikopterrel, stabil állapotban szállították a kórházba – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook posztjában.

„Az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően, a bejelentő mégis meg tudta menteni hozzátartozója életét. Mielőbbi felépülést kívánunk!” – írták.

 

origo.hu

60 éves lett A farm, ahol élünk tinisztárja, így néz ki most – képek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

metropol.hu

Őrjöngenek a németek, magyar bíró reagált a BL legnagyobb botrányára

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Május 10-én van Aksaya Tritiya, az év legsikeresebb napja

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Nagy Márton: továbbra is alacsony szinten maradt az infláció

INSIDER

Jön az eperszezon: itt van minden, amit tudni érdemes a magyar szamócáról

INSIDER

Borult napok elé nézünk: hatalmas fordulatokat fog hozni az időjárás

INSIDER

Részegen buszt lopott, majd az árokba borult egy férfi: semmire sem emlékszik