INSIDER

Feláldozta életét unokájáért György a rákospalotai tűzben

Elképesztő részletek derültek ki a kigyulladt családi ház kapcsán. A kisfiú árván maradt nagyszülei halála után.
  • Szerző: Ripost

Mint arról korábban a is beszámolt, hétfőn kora reggel Budapest XV. kerületében a Pázmány Péter utcába riasztották a budapesti tűzoltókat. A hatalmas lángokra és velőt rázó sikoltásra ébredtek a szomszédok. A járőrök a 12 éves gyereket levették a tetőről, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Az 55 éves Ilona és férje, György a kisfiú nagyszülei voltak, a férfi a helyszínen életét vesztette, felesége a kórházba szállítás után hunyt el. A nagyszülők a takaros ikerház melléképületben éltek, akárcsak az 51 éves M. András, aki felgyújtotta közös otthonukat, majd elmenekült. Mint a Bors kiderítette: a nagyszülők lélekjelenlétén múlott, hogy a kamasz túlélte a tragédiát.

Még tegnap délután is helyszíneltek a rendôrök a kigyulladt háznál

„Azt hallottuk, hogy Gyurka az utolsó leheletével emelte ki az unokáját a tetőre, aztán összeesett. Láttuk, ahogy a járdán próbálják a nagyszülőket újraéleszteni. Hősök voltak, akik az unokájukért adták az életüket” – mondta szomorúan a férfi.

Budapest, 2020. november 23. – Mentõk szállítanak el egy sérültet 2020. november 23-án hajnalban a rákospalotai Pázmány Péter utcában, ahol kigyulladt egy családi ház.
MTI/Mihádák Zoltán

„A nagyszülők voltak a kisfiú gyámjai, így most árva maradt. Nem értjük, hogy miért tette ezt az a férfi, az a szegény pár senkinek nem ártott. A kisfiú meg aztán főleg nem” – tette hozzá az utcabeli.

És ezeket olvastad már?