INSIDER

Ezzel a trükkel csaltak ki több százezer forintot a 82 éves férfitől Székesfehérváron – Videó

Könnyű pénzszerzés reményében folyamodtak a csaláshoz.
  • Szerző: Ripost

Vezetékes telefonján tárcsázott egy ismeretlen férfi egy 82 éves székesfehérvári férfit. A csaló az idős bácsi fiának adta ki magát, és azt állította, hogy balesetet okozott, és azonnali, 800 ezer forint készpénzre van szüksége a kár rendezéséhez. Elmondta azt is, hogy hamarosan ismerősét küldi a pénzért.

A férfi összeszedte megtakarított pénzét, majd a lakása előtt átadta a kért összeget a számára ismeretlen férfinak. Ezek után az elkövető még ugyanazon a napon másik három idős székesfehérvári személytől is próbált hasonló módon pénzt kicsalni, de egyiknél sem járt sikerrel.

Fotó: police.hu

A nyomozók összehangolt akcióban a feltételezett elkövetők lakcímein ellenőrzést tartottak, és elfogták a 33 éves tokodi férfit, valamint a 46 éves esztergomi társát. A rendőrök lefoglalták a bűncselekmény elkövetéséhez használt gépjárművet és mobiltelefont – írja a police.hu.

Fotó: police.hu

A nyomozók H. Jánost és N. Attilát őrizetbe vételük mellett csalás és csalás kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására. A rendőrök az eljárás során vizsgálják, hogy a gyanúsítottak összefüggésbe hozhatók-e további hasonló bűncselekmények elkövetésével.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?