Létrehozva: 2020.06.29.

Elhunyt 4 koronavírusos beteg, 3 új fertőzöttet találtak

3 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 4 idős, krónikus beteg.

Mindössze 3 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4145 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Fotó: Shutterstock

Elhunyt 4 idős, krónikus beteg, ezzel 585 főre emelkedett az elhunytak száma, 2685-en pedig már meggyógyultak.

Az aktív fertőzöttek száma 875 fő. Az aktív fertőzöttek 38%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti. 170 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 9-en vannak lélegeztetőgépen.

Megszűnt a veszélyhelyzet, de életben van a járványügyi készültség. A veszélyhelyzet megszüntetését az tette lehetővé, hogy sikeres volt a járvány elleni védekezés első szakasza. Más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a tömeges megbetegedéseket és a több ezres haláleseteket. Ugyanakkor a járványveszély nem szűnt meg, így a járványügyi készültség fenntartására és néhány alapvető védelmi intézkedésre továbbra is szükség van. A maszk viselése továbbra is kötelező az üzletekben, illetve a tömegközlekedési eszközökön. A maszkot helyettesítheti a szájat és az orrot eltakaró sál, vagy kendő is. A 65 év felettiek külön délelőtti vásárlási sávja megszűnt.

A parlament pénteken dönt a jövő évi költségvetésről, amely biztosítja a járvány elleni további egészségügyi és gazdaságvédelmi intézkedésekhez szükséges pénzügyi alapokat.

origo.hu

Ez a festői falucska volt egykor Nagy-Magyarország legészakibb települése

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

hirtv.hu

Messzire küldte Zelenszkij az ukrán fegyveres erők volt parancsnokát

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Hszi Csin-ping látogatása osztrák szemmel: BYD, CATL és a selyemút

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: a mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle

INSIDER

Nagy Márton: továbbra is alacsony szinten maradt az infláció

INSIDER

Jön az eperszezon: itt van minden, amit tudni érdemes a magyar szamócáról

INSIDER

Borult napok elé nézünk: hatalmas fordulatokat fog hozni az időjárás