Létrehozva: 2019.05.23.

Egy magyar házaspár bebizonyította: Létezik hulladékmentes háztartás

Pest egyik belsõ kerületében csinált sajátos környezetvédelmi forradalmat egy magyar pár, Dóri és Edvárd: az a céljuk, hogy a lehetõ legkevesebb hulladékot termeljék. Nemcsak a bevásárláskor használnak saját tárolókat, de a tisztálkodási szereiket is maguk állítják elõ.

Utazásai során szembesült Kocsis Dóri és Németh Edvárd azzal, hogy az emberek úgy termelik a szemetet, mintha ez lenne a legfőbb feladatuk.

„Amit a világban láttunk, segített megérteni, hogy milyen sok szemetet termelünk mi, emberek.

Itthon jön a szemeteskocsi, elviszi, és már el is tűnik.

De a szegényebb peremországokban válik láthatóvá igazán, mennyire pazarló életet élünk” – vélekedik Dóri.

Nem csak otthon élnek hulladékmentesen

Dóriék egy két évvel ezelőtti nyaralás előtt döntötték el, hogy megpróbálnak nemcsak hulladékmentesen élni, hanem utazni is, azóta pedig blogot vezetnek „Talpalatnyi történetek” címmel. A 10 napos nyaralás során mindössze 45 gramm, tehát alig egy maréknyi szemét keletkezett utánuk.

„Első lépésként a pet-palackot cseréltük kulacsra, amit mindig újra töltünk.

Mindent fontolóra veszünk vásárlás előtt, csak azt vesszük meg, amire valóban szükségünk van, és betartunk egy egyszerű szabályt: semmi csomagolt és semmi eldobható árut nem vásárolunk.

A családunk támogat ebben, nyitottak, a blogunk miatt pedig sok visszajelzést kapunk” – magyarázta a %Ripost%-nak Németh Edvárd.

A pár figyelmeztet arra, hogy ha valaki követni akarja őket, lépésről lépésre haladjon, másként sok kudarcra számíthat. Érdemes megfigyelni, hogy miből mennyi szemét lesz, aztán elgondolkodni azon, hogy minderre szükség van-e egyáltalán, vagy kiváltható környezetbarát megoldással.

 

Idény élelmiszerek saját tárolókban

Dóri és Edvárd csak helyben termelt idény élelmiszereket vesz, vásárláskor pedig sosem használnak műanyag zacskót, hanem mindig visznek saját tárolót: az üvegeiket, dobozaikat töltik meg, szövettasakba pakolnak. A gyümölcsökből és zöldségekből csak csomagolás nélkülit vesznek.

Hetente csak kétmaréknyi hulladék

„Mindenre ügyelünk, ahol tudunk, ott saját eszközöket használunk. Szemét persze így is keletkezik, de hetente legfeljebb két maréknyi hulladékot kell csak kidobnunk. Komposztálunk is, a háztartási hulladék nagy része így újrahasznosítható. Ma már a világ számos városában vannak komposztleadó helyek, reméljük, ez hamarosan Magyarországon is elterjed” – tette hozzá Dóri.

 

Maguk gyártják a tisztálkodószereiket

A tisztálkodó és tisztítószerek csomagolásából eredő szemetet több módon is meg lehet spórolni. Vásárolhatunk környezetbarát készítményeket, de aki ügyes, maga is gyárthat ilyet.

„Tisztításra tökéletes az ecet és a szódabikarbóna, sőt akár mosásra is alkalmas. A fogkrémet és a dezodort étkezési szódabikarbónából készítjük, és egy tégelybe tesszük. Papírzsebkendő helyett puha textilbe fújjuk az orrunkat. Fontos alapelv, hogy azt használjuk, amink van, és azt is minél többször és minél tovább. Ezzel pénzt és időt spórolunk” – osztotta meg a praktikákat Dóri.

De mégis mit csinálnak másként?

– Csak csomagolás nélküli termékeket vesznek

– Függönyből varrtak szatyrot, azzal járnak a piacra vásárolni

– Nem vesznek, hanem otthon készítenek fogkrémet, dezodort

– A háztartási hulladékot komposztálják

– Ha meghívják őket partira, viszik a saját bögréjüket

 

Betiltja az EU a műanyag szívószálat, fülpiszkálót, lufipálcát, erről pedig megszületett a végső döntés: 2021-től betilt az Európai Unió egy sor egyszer használatos műanyag terméket. 2021-től tilos lesz az egyszer használatos műanyag tányérok, kések, kanalak, villák, szívószálak, lufipálcák, fültisztító pálcikák, egyes műanyag ételtartók és poharak használata. A tagállamokban 2029-ig el kell érni a műanyag palackok 90 százalékos újrahasznosítását. A műanyag palackoknak legkésőbb 2025-től legalább 25, 2030-tól 30 százalékban újrahasznosított anyagból kell majd készülniük.

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak