
Magyar veterán katona zaklatja Sharon Stone-t, a színésznőnek pokollá vált az élete
A reptéren csípték el a volt katonát.
A reptéren csípték el a volt katonát.
Fekete lyukakat kutat, és közben megállítja az álomkórt is.
Varga Ivánt az egész település gyászolja, felesége összetört
Pihenni indult Rómába, de az utazása rémálommá vált.
Két világ egyesül a klipekben, és bizony nagyon jól működik.
Rokonok és bajtársak vettek végső búcsút Csalló Kázmértól.
Korosodó urakat fosztott ki a hatgyerekes magyar nő.
Nyit a Magyarok a Világ Járműgyártásában című kiállítás.
A háború talán legsúlyosabb ütközetben hunyt el a kárpátaljai magyar katona.
Összegyűjtöttük a legszebb celeb-lánykéréseket.
Hosszadalmas ügyintézés vár a leendő szülőkre.
Nehéz eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk! De ha már választani kell, akkor inkább az utóbbi!
Az Elk*rtuk lett az év legnézettebb magyar filmje, amelyet már több mint 130 ezren láttak a mozikban – írta az Origo.hu a Megafilm közleménye alapján.
Nagy a hajtás, a Mikulás sem bírná egyedül a munkát.
A focicsapatot amatőrök alkotják, de most végre pénzt is kaptak.
A dalszöveg összehozza a közönséget, mert olyan mint egy vers.
Nincs nagyobb dolog, mint amikor a szülők megvalósítják a gyerekük álmait. A Velencei tó környékén élő Bíró házaspár nem aprózta el a dolgot: kisfiuk a kocsik tologatásához szeretett volna megfelelő terepet, erre ők olyan pályarendszert rittyentettek a ke
A magyar nemesi családok, grófok és bárók leszármazottai büszkén viselik a nevüket és céljuk, hogy a nemzet alapkövei lehessenek.
A német rendőrök birtokába jutott egy térfigyelő kamera felvétele, amely a magyar bejárónő meggyilkolásának napján készült.
A fiatalember testvérét kísérte el edzőként Tokióba.
Amint meglátod ezt a fazekat, máris a szádban érzed az aranyló házi tyúkhúsleves ízét. De vigyázat, a kép csalóka!
Az Iszlám Állam nem titkolja, hogyan csinálja: nyilvános az egész módszertanuk, hogyan hálózzák be a befolyásolható fiatalokat Magyarországon és az egész világon. A nyugati börtönök és mecsetek a legfőbb toborzóközpontjaik. Magyarországon csak a neten ker