Létrehozva: 2018.03.23.

Botrány a rendelőben: brutális, amit a doktornő tett a rettegő kisfiúval

Szörnyû dolog történt, a vétkest azonnal elbocsátották.

A 7 éves Danikát bő két hete orvoshoz kellett vinni, komoly fülfájdalmakra panaszkodott. Nagymamája elvitte a csepeli Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat fül-orr-gégészeti részlegére, velük tartott a család barátja, Edina is. A várakozás egy ideig eltartott ugyan, de végül sikerült bejutniuk a kezelőszobába.

Danikának már nagyon fájt a füle, így valahol érthető módon hisztizni és sírni kezdett. A doktornő elővett egy vizsgálóeszközt, hogy megnézze a fülét, de ettől a kisfiú megijedt, és még inkább rázendített – idézi fel a Borsnak a család barátja, Edina.

Próbáltuk nyugtatni, de időközben a doktornő is hisztis lett, mert így nem tudta megnézni a gyereket. Ezt még elfogadtuk volna, de a bicskanyitogató stílusát már nem.

Szó szerint azt mondta a kisfiúnak: „nem vagy magadnál, hogy nem válaszolsz, degenerált vagy?”.

Edina azt mondja, a doktornő ezután ki akarta küldeni őt és a fiú nagymamáját is, holott szerinte a jelenlétük nélkül nem vizsgálhatta volna a kicsit.

Ezt követően megrángatta Danika jobb karját, megfogta az állát, és egy pici pofont is adott neki. Rettentően felháborodtunk, rendőrségi feljelentést és panaszt is tettünk – tette hozzá Edina, aki szerint egy máshol elvégzett vizsgálat során derült ki: Danikának középfülgyulladása van.

A felháborodott család arról értesült, hogy a doktornő munkáját az esetet követően megköszönték. Az érintett doktornő már nem dolgozik a rendelőben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten