INSIDER

A sasszemű rendőrt nem tudták átverni

Igazoltatás során bukott le a férfi. Kiderült, hogy a csaló éppen a börtönbüntetés elől próbált elszökni.
  • Szerző: Ripost

Egy személyautót intettek le a rendőrök október 12-én késő délután Fóton.

A sofőrt az egyik járőr, az utast társa igazoltatta. A volánnál ülő férfi papírjai rendben voltak, az anyósülésen utazó férfi által átadott román személyi igazolvány azonban gyanúsnak tűnt - írja a Police.

A fotón szereplő arc egyezett ugyan az utaséval, de az igazolványban lévő születési dátum alapján kiszámolt életkor nem nagyon illett a férfire. Többször felszólították személyes adatai bediktálására, mindannyiszor elismételte ugyanazt a nevet, valamint román állampolgárságát, ám a többi adat memorizálásával már akadtak problémái – rendre tévesztette.

A börtön elől próbált elmenekülni, de a rendőröket nem tudta átverni
Fotó: Police

Miután előállították felfedte valós személyazonosságát és azt is, miért akarta megvezetni a rendőröket. Kiderült a 33 éves egerszalóki férfi börtönbüntetése alól próbált kibújni. Csalás miatt ítélte el jogerősen a bíróság 4 év 6 hónap szabadságvesztésre, de mivel nem kezdte meg annak letöltését, a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja elfogatóparancsot adott ki ellene.

A letöltés megkezdése elől immár elhárult az akadály, a férfit átkísérték büntetés-végrehajtási intézetbe.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?