Létrehozva: 2020.05.08.

50 napja nincs saját orvosa a Pesti úti idősotthonnak! Karácsony saját magát buktatta le

Feketén-fehéren kiderül a Karácsony Gergely által most nyilvánosságra hozott iratokból, hogy legalább 50 napja a jogszabályi kötelezettség ellenére nincsen saját főállású orvosa a Pesti úti Idősotthonnak, ami a koronavírus-járvány gócpontja! Eddig az otthon 526 lakójából 296 kapta el a fertőzést, 40-en meghaltak. A fenntartó főpolgármester azonban még mindig nem érzi felelősnek magát.

„Volt orvos, volt orvos” – ezt hajtogatja kétségbeesetten Karácsony Gergely főpolgármester a Pesti úti idősotthonról, a koronavírus-járvány fő magyarországi gócpontjáról. Az ott lakók hozzátartozói és a hivatalos jegyzőkönyvek viszont nem ezt mondják.

Csüri Krisztián édesanyja, Julika néni március 30-án, aznap halt meg az otthonban, amikor az első öt koronavírusos beteget kórházba szállították. Aznap sem volt orvos az intézményben, a halotti bizonyítványt is a 17. kerületi ügyeletes állította ki. Csüri Krisztián november óta nem tudott orvossal beszélni az intézményben (Fotó: Csüri Krisztián)

A kérdésre, hogy volt-e az intézménynek saját orvosa, most a Ripost kiderítette a választ, és nem máshonnan, mint a főváros által nyilvánosságra hozott dokumentumokból: a fővárosi kormányhivatal hivatalos feljegyzéséből és az arra adott főjegyzői válaszból. Karácsony Gergely magát buktatta le, elég figyelmesen elolvasni!

200 fő felett kell saját, intézményi orvos!

A jogszabály egyértelműen úgy rendelkezik, hogy a 200 fő feletti létszámú idősotthonokban saját orvost kell alkalmazni, aki heti 40 órában dolgozik, és ennek biztosítása a fenntartó kötelessége és felelőssége. Azt, hogy a Pesti úti idősotthonnak a fővárosi önkormányzat a fenntartója, senki nem vitatja.

Budapest, 2020. április 12.
Fertõtlenítéshez védõruhába öltözött katonák a fõvárosi önkormányzat Pesti úti idõsotthonában 2020. április 12-én. Az intézményben április 12-ig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzöttet találtak, nyolcan meghaltak (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Az egyetlen kérdés tehát: volt-e és van-e főállású orvos az intézményben?

A Ripost részletesen áttanulmányozta az összes nyilvánosságra hozott dokumentumot, és arra a következtetésre jutott, hogy

nincs állandó saját orvosa az intézménynek, méghozzá március közepe óta!

Az intézmény utolsó saját orvosa a kormányhivatal szerint március 12-én rendelt utoljára – ezt Karácsony vitatja, szerinte rendelt még 4 napot –, és március 20-án közös megegyezéssel bontott szerződést, utána már biztosan nem rendelt – ezt Karácsony sem vitatja.

Vagyis a fenntartó főváros elbocsátotta, elengedte az intézményi orvost!

Annak ellenére, hogy már lehetett tudni a járvány kitöréséről, annak ellenére, hogy nem tudott másik orvost felvenni, és úgy, hogy nem értesítette a háziorvost.

Van ugyanis az idősotthonnak háziorvosi szerződése is, ami ugyanúgy működik, mint bármely háziorvosi ellátás: a beteg elmehet a rendelőbe, szükség szerint kihívhatják hozzá a háziorvost, de ő nem az intézmény főállású orvosa, van saját praxisa. A kormányhivatal meghallgatta ezt a háziorvost, aki elmondta:

ő, mint háziorvos, csak március 31-én értesült arról, hogy nincs az intézménynek saját orvosa, és „gyakorlatilag egyedül rászakadt a szociális otthon ellátása a járvány kezdetekor”.

Éppen az előző nap vitték el az első 5 koronavírusos beteget az idősotthonból, és ugyanaznap egy, a Ripost-nak nyilatkozó hozzátartozó szerint édesanyja meghalt itt, az otthonban – miközben már legalább 10 napja nem volt saját orvosa az idősotthonnak!

Ezt a főjegyző válasza egy szóval sem vitatja.

Sem a kormányhivatal feljegyzésében, sem a főjegyző 18 oldalas válaszában nincs arra vonatkozó információ, hogy a fenntartó március 12. után – amikor az otthon saját orvosa jelezte a távozását – mit tett az orvoshiány pótlására. Ami tény: április 2. és 27. között a járványügyi szakemberek tizenötször jártak az intézményben, ebből tíz alkalommal sem főállású orvost, sem háziorvost nem találtak ott.

Az intézmény április 13-án kötött ugyan megbízási szerződést egy másik háziorvossal is heti 20 órára, de annak is van saját praxisa, ő sem az intézmény saját orvosa.

Karácsony Gergely azzal próbál védekezni, hogy úgy csinál, mintha az alkalmanként rendelő háziorvosok és szakorvosok – pszichiáter, neurológus, ortopéd orvos – az intézmény saját orvosai lennének. Amikor azt szajkózza, hogy volt, van és lesz orvos az intézményben, akkor róluk beszél. A tény azonban az, hogy a Pesti úti Idősek Otthonának a mai napig nincsen a törvényben előírt saját, főállásban az intézményben dolgozó orvosa.

Karácsony Gergely azt állítja, politikai lejáratási kampány folyik ellene, de ő ezzel nem foglalkozik, „a járvány elleni védekezés, az idősek biztonságos ellátása a dolgunk, nem más” – írta ki közösségi oldalán. De a tények makacs dolgok. Hogyan képzeli el a főpolgármester az idősek biztonságos ellátását, ha nem úgy, hogy legalább a jogszabályban előírt minimális működési feltételeket, például az állandó, saját orvost biztosítja fenntartóként? Csütörtökön megkérdeztük az idősotthon vezetőjét, Skultéti Józsefet, van-e saját orvosa az intézménynek, de azt mondta: forduljunk a fenntartóhoz. Ott megkerülték az egyenes választ, azt közölték: „Az otthonban a mai napon is biztosított az orvosi ellátás a jogszabályokban meghatározottak szerint.”

„Nem én voltam!” Karácsony másokra hárítja a felelősséget

A főpolgármester úgy mutogat másokra, mint egy gyerek… A főjegyző 18 oldalas levele és Karácsony Gergely nyilatkozatai következetesen arról szólnak, hogy az idősotthonban kialakult helyzetért mindenki más felelős, csak a főváros nem.

Védekezésük lényege:

  • Pont az ellenőrzés időpontjában nem volt ott orvos, máskor igen.
  • A háziorvosi szolgálat nem teljesítette a szerződéses kötelezettségeit.
  • Rosszindulatú feltételezés, hogy az intézményi orvos hiánya hozzájárult a fertőzés késői felismeréséhez és gyors elterjedéséhez.
  • Igaz, hogy április elején tényleg több napig nem volt orvos, de ott voltak a járványügyi szakemberek.
  • Azért van ennyi haláleset, mert eleve rossz állapotban voltak a gondozottak.
  • A szakorvosi és sürgősségi ellátás nem az intézmény feladata.
  • Amiatt, hogy április elején egyáltalán nem volt orvos, az intézményt és a fenntartót nem terheli felelősség.
  • A népegészségügyi hatóság intézkedésében reménykedtek.
  • Az intézményvezető nem talált orvost „az országos egészségügyi munkaerőpiaci helyzetre és a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel”.
  • „...az egyetlen, aki az orvosi ellátás azonnali helyreállítására jogosult, képes és ilyen módon köteles is lett volna, az a BFKH illetékes kerületi hivatala”, vagyis a Kormányhivatal.
  • Vagyis nem a fenntartó, hanem a háziorvos, a járványügyi hivatal, az ellenőrző hatóság, a betegek és a járvány a felelős azért, mert a fenntartó nem biztosítja a saját orvost – legalábbis Karácsony szerint...

    Még a napokban is, egy nap többször megfordult mentőautó a Pesti úti idősotthonnál (Fotó: Ripost)

     

    Még most is viszik el az újabb betegeket az otthonból

    A Ripost munkatársai szemtanúi voltak, ahogy szerdán 3 alkalommal is szirénázó mentőautó vitt el betegeket a Pesti úti idősotthonból. Mivel a mentők maszkban és védőöltözékben voltak, feltételezhető, hogy újabb koronavírusos idős embereket kellett kórházba vinni.

    Karácsony Gergely azonban a mai napig be nem tette a lábát az otthonba, pedig biztosan van megfelelő védőfelszerelése...

     

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

    origo.hu

    Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

    borsonline.hu

    "Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

    vg.hu

    Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

    life.hu

    Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

    magyarnemzet.hu

    Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

    origo.hu

    Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

    mindmegette.hu

    Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

    ripost.hu

    Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

    ripost.hu

    Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

    INSIDER

    Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

    INSIDER

    "Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

    INSIDER

    Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

    INSIDER

    "El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

    INSIDER

    Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

    INSIDER

    84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

    INSIDER

    "Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin