POLITIK

Feketében gyülekeznek a focidrukkerek!

Tüntetésre készül a Szurkolók az állatkínzás ellen elnevezésû csoport ott, ahol a sokak kedvencévé vált, brutálisan megkínzott Fülöp kutya hónapokig szenvedett.
  • Szerző: MZ/x

Az állatvédő csoport Facebook-oldalán arra kérik a futballszurkolókat, hogy klubszimpátiájuktól függetlenül emeljék fel szavukat az állatkínzás ellen! 

A tiltakozás szervezői azt elégelték meg, hogy az állatkínzók általában megússzák a felelősségre vonást, ez ellen szeretnének valamit tenni. Amint azt a %% is megírta, a kutyusra brutális körülmények közt még áprilisban találtak rá Nagycserkeszen az Állatbarát Alapítvány dolgozói: egy műanyag zsinórt kötöztek a nyakába, ami átvágta izmait, az ödéma miatt pedig hatalmasra duzzadt a feje.

Fülöp sok műtéten átesett, az állatbarátok mindvégig egy emberként szorítottak érte. Június elején viszont mindenkit megrázott a hír:

szervezete feladta a harcot.

Úgy tűnik, a kutya halála végképp elkeserítette az állatvédő szurkolókat, ugyanis rögtön békés demonstráció szervezésébe kezdtek, ahova nemcsak focidrukkereket várnak, hanem minden állatkedvelőt. A találkozó június 25-én 11:30-tól lesz majd a nyíregyházai Tesco parkolójában, a demonstrációt pedig Nagycserkeszen - Fülöp szenvedéseinek helyszínén – tartják 13 órakor.

Letöltendőt követelnek

A drukkerek berkeiben már a közelmúltban elkezdődött a mozgolódás, egyre több szurkolótáborból lehetett hallani, hogy komolyan szeretnék kivenni részüket az állatvédelemből. Létrejött például a Fradi Dog Rescue kutyamentő közösség is. A szurkolók az állatkínzás ellen csoport pedig azt szeretné elérni, hogy az állatoknak is legyenek jogaik, az állatkínzók pedig kapjanak letöltendő börtönbüntetést.

A résztvevőktől a szervezők azt kérik, hogy fekete pólóban vagy felsőben érkezzenek a helyszínre, és lehetőleg mindenki vigyen magával egy gyertyát is.

 

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?