HARCÉL

A NATO-főtitkár is szót emelt a kárpátaljai magyarok jogaiért

A tagállamok végül elfogadták a magyar javaslatot a NATO-Ukrajna nyilatkozathoz. További fejlemény, hogy a szövetség főtitkára is szót emelt a kárpátaljai magyar kisebbség jogaiért.
  • Szerző: RIPOST

A NATO-tagállamok és Ukrajna az utolsó utáni pillanatban, a hivatalos határidő lejárta után elfogadták a magyar javaslatot a NATO-Ukrajna közös nyilatkozattal kapcsolatban. Vagyis a kárpátaljai magyarok melletti kiállás meghozta az eredményét – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. „Így a közös nyilatkozat határozottan kiáll a jogfosztott magyar közösség mellett, és felszólítja Ukrajnát a nemzetközi szabályok, valamint a nemzetközi szervezetek előírásainak betartására. Ez újra világossá teszi, hogy Ukrajnának a nemzeti közösségek elvett jogait az oktatás és az élet egyéb területein vissza kell adnia” – írta közleményében Szijjártó Péter. A 150 ezres kárpátaljai magyar közösség, ahogy eddig is számíthatott, a jövőben is számíthat a magyar kormány támogatására, soha nem fogjuk feláldozni őket világpolitikai játszmák oltárán – tette hozzá. „Magyarország jószomszédi viszonyra törekszik Ukrajnával, készen áll az új ukrán vezetéssel a konzultációkra, melyek nyomán remélhetőleg újra fel tudjuk építeni a korábbi jószomszédi kapcsolatainkat. Továbbra is valljuk: új elnök, új remény!” – közölte a miniszter.

A NATO-főtitkár is szót emelt a kárpátaljai magyarok jogaiért. Jens Stoltenberg szerint valamennyi tagország osztja a magyar álláspontot, és épp ezért azt Ukrajnának is szem előtt kell tartani – írta a korrespondent.net hírére hivatkozva a Kárpáthír. Stoltenberg a kijevi látogatásán rendezett sajtótájékoztatón mondta el az ukrán vezetésnek szóló üzenetét, mely szerint vegyék figyelembe és alkalmazásba a Velencei Bizottság valamennyi, az ukrajnai kisebbségek oktatására és jogai biztosítására vonatkozó javaslatát. A főtitkár elmondta, most tehát minden Ukrajnán múlik, és hozzátette, azt a választ kapta az ukrán elnöktől, hogy Ukrajna kész végrehajtani a Velencei Bizottság hét javaslata közül hatot.