tóth gabi
A győzelmi terv távol áll a valóságtól. Zelenszkij nem vesz tudomást arról, hogy Ukrajna vesztésre áll.
Zelenszkij elnök szerdán az ukrán parlamentben ismertette öt pontból és három titkos mellékletből álló, győzelmi tervét, csütörtökön pedig az EU-csúcson is bemutatta tervezetét. Amit elért, hogy a Nyugat további pénzügyi és katonai segítséget nyújt Ukrajnának, ami arra elég lehet, hogy tovább folytathassa a háborút, de arra nem, hogy béketárgyalásokra kényszerítse Putyint. Már csak azért sem, mert jelenleg Oroszország Ukrajna területének mintegy 18 százalékát elfoglalta, és annak nincs realitása, hogy az ukrán hadsereg a harctéren előrenyomul az ország nemzetközi határaig, és visszaveszi a Krím-félszigetet. Ráadásul Zelenszkij már jó előre közölte, területek átadásról szó sem lehet. Zelenszkij tervének középpontjában az áll, hogy Ukrajna meghívást kap a NATO-ba, és majd egyszer NATO-tag lehet. De nem most. Mark Rutte NATO-főtitkár azt mondta, hogy a terv erős jelzés, de egészében nem tudja támogatni.
Az EU-csúcs után Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök győzelmi tervével nem lehet nyerni, ezzel csak veszíteni lehet, ezért mi ebben nem veszünk részt. A kormányfő elmondása szerint az EU két csoportból áll az ukrán háborúval összefüggésben: vannak a többiek meg mi. .Magyarország ugyanis a kezdetekkor bejelentette, hogy mi nem akarunk részt venni a háborús erőfeszítésekben, az EU többi országa pedig benne van a háborúban – jegyezte meg. Valójában az EU úgy viselkedik, mint egy hadviselő fél – emelte ki, hozzátéve: Magyarország az elején világossá tette, hogy ez rossz stratégia, ezt a háborút nem lehet megnyerni, tárgyalások kellenek. Elmondta: most az EU másik 26 országa döbbenten hallgatta Zelenszkij elnököt arról, hogy neki van egy győzelmi terve. „De hát eddig mije volt?” – tette fel a kérdést. „Az, ami eddig tervként létezett, arról kiderült, hogy a vereség terve, most erről át akarnak váltani a győzelem tervére” – fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva: mi ebben nem veszünk részt. Ezzel a tervvel nem lehet nyerni – jelentette ki.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgynevezett győzelmi terve sajnos olyan távol áll a valóságtól, mint az Oroszország által megszállt Ukrajna a háborús győzelemtől - írja kommentárjában az rnd.de. A NATO-tól csak olyan ország kaphat meghívást, amely békében él. Ukrajnának nyugati szövetségesei segítsége nélkül kell vállalnia a háború orosz területre való kiterjesztését, amitől majd az ottani lakosság is szenved, de erre aligha van ereje. A NATO és Európa pedig nem tud megegyezni abban, hogy a nyugati szövetségesek orosz drónokat lőjenek le. Az európai vezetők azért küzdenek, hogy fenntartsák korábbi anyagi és katonai támogatásukat, de Németországban nagy a valószínűsége annak, hogy a lakosság körében erősödni fog a vágy, hogy egyszerűen véget vessünk ennek a háborúnak – pártpolitikai preferenciáktól függetlenül.
„A NATO nem fogadja be Ukrajnát amíg tart a háború” – jósolja a mainzi Allgemeine Zeitung. „Senki sem akarja megkockáztatni az Oroszországgal való közvetlen konfrontációt. Ezért egyetlen nemzet sem akar majd orosz drónokat vagy rakétákat lelőni Ukrajna területe felett. Ugyanígy Ukrajnának magának kell megpróbálnia mélyebben behatolni Oroszország területére. Erősen kétséges, hogy van-e ehhez elég erő. Az ukrán elnök kívánságai beteljesületlenek maradnak, hiába próbálja természeti erőforrásokkal csábítani a támogatókat” – véli az Allgemeine Zeitung.
„Zelenszkij a stratégiájával nem fogja tudni elérni a remélt győzelmet Oroszország felett” – írja a magdeburgi Volkstimme. „Ukrajnának nem lesz sem elég fegyvere, sem elég vadászgépe az orosz katonai gépezet kioltásához. Ezt persze az ukránok is tudják, és megpróbálják bevonni a NATO-t a háborúba. A NATO pedig jogosan tagadja meg ezt. Ellenkező esetben egy regionális háború nukleáris hatalmak közötti csatává fajulna. Ukrajnán csak egy békemegállapodás segíthet, nem a győzelemről szőtt álom.
Tavaly a Zelenszkij-kormányzat egykori tanácsadója, Olekszij Aresztovics politikai vihart kavart, amikor azt írta: "Ha Donbász és a Krím elvesztése az ára Ukrajna EU- és NATO-csatlakozásának, akkor ez olcsó ár." Gyorsan elhagyta az országot, miután áruló defetizmussal vádolták. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az ukránok körében egyre nagyobb a csalódottság a konfliktus miatt, és 70 százalékuk úgy gondolja, hogy a kormány személyes haszonszerzésre használja ki azt. Jelenleg több mint 57 százalék támogatja a háború befejezésére irányuló tárgyalásokat – az egy évvel ezelőtti 43 százalékhoz képest - idézi fel a Spectator. „El kell vágnunk az elveszett területeket, mint egy üszkös végtagot, és folytatnunk kell a jövőnket” – mondta Spectatornak Zelenszkij kabinetjének egyik volt magas rangú minisztere nemrégiben.
Érdekes az is, amit Jurij Lucenko volt ukrajnai főügyész, ellenzéki politikus és a Maidan forradalom egykori vezetője mond. Úgy véli, a Zelenszkij által előterjesztett ambiciózus kívánságlista valójában elutasításra készült. Az általa követelt rakéták, repülőgépek és NATO-tagság nélkül Zelenszkij hihetően érvelhet azzal, hogy Ukrajnát cserbenhagyták szövetségesei, és nincs más választása, mint tárgyalni. Így a Nyugatot hibáztathatja azért, mert kompromisszumokat kell kötnie.
Végezetül: hónapok óta tudják a nyugati vezetők és diplomaták, amit Petr Pavel cseh államfő, Kijev egyik legangosabb támogatója ki is mond: az ukránoknak „realisztikusnak kell lenniük”, és „a háború legvalószínűbb kimenetele az lesz, hogy Ukrajna területének egy része orosz megszállás alá kerül ideiglenesen.