tóth gabi
Pénzmosással, zsarolással és adócsalással megvádolt ügyvéddel is seftelt
Forrás: Facebook
A Tisza Párt szolnoki koordinátorát múlt héten három társával együtt vették őrizetbe, majd tartóztatták le pénzmosás gyanújával, mivel az eljárás adatai szerint csempészcigarettával kereskedtek. A férfi az elfogása előtt még részt vett az MTVA előtt tartott demonstráción is, illetve közös fotókon pózolt többek között Magyar Péterrel, Radnai Márkkal és Nagy Ervinnel.
A lap által megismert hatósági iratok szerint
a Tisza Párt szervezője már korábban is kétes ügyletekbe keveredett egy befolyásos, súlyos bűncselekményekkel vádolt szolnoki ügyvéddel is.
A jogászra még 2020 februárjában csaptak le a NAV nyomozói, majd a Piero Pini húspápa elleni költségvetési csalásos nyomozásban vették őrizetbe. Az akcióban a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség ügyészei és a TEK munkatársai is részt vettek. Tizenöt helyszínen hajtottak végre kutatást, több mint hatszázmillió forintot foglaltak le, értékes luxusautókat és ingatlanokat zároltak.
Az ügyvédet később újabb ügyekkel hozták összefüggésbe a hatóságok, többek között százmilliós pénzmosással, költségvetési csalással, zsarolással.
Megvádolták az ügyvédet jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel is, azaz a vád szerint nagy összegű kölcsönöket nyújtott rengeteg embernek, ám a kölcsönök egy részét bűncselekmények útján szerezte.
A vádirat szerint a simlis ügyvéd által megkötött szerződések többségében formálisan kamatkikötést nem tartalmaztak, ám a valóságban a jogász jelentős összegű kamat terhe mellett nyújtotta a kölcsönösszeget, azonban a megkötött szerződésben a kölcsönadott összeg nem a valós adatokat jelölte, abban már a kamattal növelt összeg szerepelt.
Így került a képbe Magyar Péter letartóztatott szervezője, aki a múltban többször is kapott – a vádirat szerint – homályos eredetű pénzt az ügyvédtől. Magyarék munkatársa összesen 21 millió forint kölcsönt markolt fel.
El sem mozdult mellőle...
Hirdetés
Megosztás
Magyar Péterék pánikszerű törlésbe kezdtek, hogy eltüntessék a letartóztatott Tisza-aktivista nyomait. A Tisza Párt vezető szervezőjét cigarettacsempészés miatt tartóztatták le, neki ugyanis nem volt mentelmi joga. A Magyar Péterrel és Radnai Márkkal készített közös fotóit is eltüntették. A férfi egyébként a múlt héten részt vett az MTVA-székház előtti tüntetésen is, ő látta el például láthatósági mellénnyel Magyar Péter médiabrigádját.
Magyar Péter cigarettacsempész letartóztatott szervezője – az Origo videóján jól látszik – ott volt a köztévé elleni Magyar Péter-tüntetésen is.
Miután nyilvánosságra került, hogy cigarettacsempészésért letartóztatták a Tisza Párt vezető szervezőjét, izgatott posztolás kezdődött Magyar Péter közösségi médiás felületein, gyorsan figyelmeztették a pártelnököt, hogy jó lenne eltüntetni a cigarettacsempészet miatt letartóztatásba került aktivista fotóit, különösen azokat, amelyeken Magyar Péterrel, Nagy Ervinnel vagy Radnai Márkkal pózol.
A letartóztatott cigarettacsempész vezető szervezőként fontos szerepet játszott az MTVA előtti demonstrációban. A háttérből irányított, szervezett, ő látta el például „láthatósági mellénnyel” Magyar Péter médiabrigádját.
A Tisza párti aktivisták most feladatul kapták, hogy minden felületet gondosan átvizsgálva teljesen tüntessék el a már hosszú hónapok óta Magyar Péterrel szorosan együtt dolgozó cigarettacsempész nyomait, hogy a nyilvánosságra került bűncselekményt a lehető legkevésbé lehessen összefüggésbe hozni a pártelnökkel.
Nem ez az első bűncselekmény Magyar Péter körül. Már a Tisza Párt megalakítása körül is több támadható személy felbukkant. Az utóbbi évtizedek legnagyobb piramisjáték-botrányának szervezői és haszonélvezői töltik meg Magyar Péter pártját, köztük Deák Boldizsár. A férfi Magyar Péter legszűkebb stábjának tagja, ott van minden fontos rendezvényen. Jelentéseket fogad, elemez, szervezőként is dolgozik.
Szintén súlyos bűncselekményeket követett el, és több évet börtönben töltött Sájer Mária, aki Magyar anyósjelöltje volt. Hétmilliárdos kár, több száz tönkretett család, a felelősök pedig a bandavezért kivéve megúszták pár év börtönbüntetéssel – ez volt a mérlege annak az egész országot behálózó piramisjátéknak, aminek a működtetésében Magyar Péter bizalmasa is részt vett.
Az elmúlt hetekben újabb botrányos ügyek láttak napvilágot Magyar kapcsán, ezúttal a Diákhitel Központ élén megkötött szerződéseivel kapcsolatban, mely ügyben már nyomozás is megindult – büntetőeljárás van folyamatban. Így előfordulhat, hogy emiatt is kikéri a legfőbb ügyész az EP-től a diszkópolitikus mentelmi jogát. Ahogyan arról az Origo beszámolt, szeptember 13-án derült ki, hogy Magyar Péter pártjának egyik jelenlegi szervezője túlárazott szerződést kötött a Diákhitel Központtal. Hadházy Ákos független parlamenti képviselő szerint ezen szerződések megkötései szükségtelenek voltak. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) közölte, hogy Diákhitel Központ Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban jelenleg nyomozás van folyamatban.
Forrás: Videa
Nevetséges magyarázkodásba kezdett Györfi Mihály, Szolnok ellenzéki összefogással megválasztott polgármestere, miután Cs. Sándorral való kapcsolatáról kérdezte a Magyar Nemzet.
Cs. Sándor Magyar Péter egyik vezető aktivistája, rendezőként segítette a Tisza Párt több demonstrációját, támogatta Magyarék országjáró körútját, és fontos szerepet töltött be a Tisza Párt legutóbbi, MTVA elleni tüntetésén is. Emellett Cs. Sándor vezette a szolnoki Tisza-szigetet.
Magyar Péter aktivistáját azonban október 11-én három másik társával együtt letartóztatták a sajtóban megjelent hírek alapján, cigarettacsempészet és pénzmosás gyanúja miatt. Ezt a Kecskeméti Bíróság is megerősítette.
Cs. Sándor helyi információk szerint szoros kapcsolatot ápolt a szolnoki alvilág szereplőivel. Letartóztatásáig egy olyan férfi házában élt, akit korábban bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt ítéltek el.
Ebben az ingatlanban ünnepelt együtt Cs. Sándor és Györfi Mihály polgármester júniusban a választások után egy héttel. A közös grillezésről készült fényképeket közösségi felületeikre is feltöltötték.
Györfi most megerősítette, hogy valóban ő látható a képeken, azonban úgy fogalmazott: bár jó kapcsolatot ápol a Tisza Párt aktivistáival és szimpatizánsaival, ő nem ünnepelt azon az estén Cs. Sándorral, őt csak meghívták a rendezvényre.
Györfi hozzátette azt is, hogy szerinte nem cigarettacsempészés és pénzmosás miatt ítélték el Cs. Sándort, hanem azért, mert a Tisza Pártnak dolgozott.