RETRO RÁDIÓ

Bűnözők, kétes alakok csapata Magyar Péter körül

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 10. 13. 13:15

Egymást érik a Tisza-pártban.

A napokban cigarettacsempészet és pénzmosás miatt tartóztattak le a hatóságok négy személyt, köztük a Tisza Párt szolnoki koordinátorát. Lapunk információi szerint Cs. S.-ről van szó, aki büszkén feszített Magyar Péter pártjának múltkori, az MTVA-székház előtt tartott tüntetésén is.

A Magyar Nemzet érdeklődésére a Tisza Párt az üggyel kapcsolatban közölte, a bűncselekménybe keveredő aktivistájuk „regisztrációját törölték”, és kínos magyarázkodások közepette próbálták eltolni maguktól bűncselekmény gyanújába keveredett tagtársukat, ami nem meglepő, hiszen a párt rövid működése során nem ez az első ehhez hasonló eset. 

Emlékezetes kijelentése volt Magyar Péternek, hogy a Tisza Párthoz és a Tisza Szigetekhez csakis olyan emberek csatlakozhatnak, akiket korábban nem ítéltek el szándékos bűncselekmény elkövetéséért. Ehhez képest ködösebbnél-ködösebb múltú figurák veszik körbe a szerveződést, ráadásul már a megalakulás pillanatától fogva.

Kamupártnak alapították

Deák Boldizsár, a Tisza alapítója személyesen, illetve feleségét maga elé tolva éveken át részt vehetett egy 1200 embert megkárosító, összesen nyolcmilliárdos piramisjátékban – az ügyről lapunk is részletesen beszámolt, a cikk ide kattintva elérhető.

A bűnbanda tagjai Budapest egy frekventált pénzügyi irodaházában, a Bank Centerben béreltek irodát, itt fogadták áldozataikat, itt tartottak „beetető” előadásokat. Tanúk állítása szerint ezeken gyakran részt vett Deák Boldizsár is. A csaló célja az volt, hogy megtévesszék áldozataikat, a becsapott embereknek egy listát is összeállítottak a felkínált ingatlanokból, innen választhattak „fedezetet”.

A bírósági dokumentumok alapján pedig az látható, hogy a Tisza Párt alapítója már egyetlenegy ingatlanon is havi két, két és fél millió forintot kereshetett. A bűnbanda vezetői pedig arra használhatták fel a Deák által felajánlott ingatlanokat, hogy azokra jelzálogjogot jegyeztessenek be a „befektetők” javára, „biztosítékként”. Így győzték meg őket, hogy a befektetésük biztonságban van, aggodalomra semmi ok. Tehát ezekből az információkból az rajzolódik ki, hogy a Tisza Párt alapítója döntő szerepet játszhatott a megtévesztő hadműveletben.

Az ügy vádlottjai között volt Sájer Mária is, Magyar Péter korábbi anyósjelöltje, aki négy évet ült fegyházban. Ő volt az, aki végül felajánlotta Magyar Péternek a Deák Boldizsár által alapított Tisza Pártot, annak pénzügyi lehetőségeivel együtt. 

A pártot egyébként 2021-ben alapították, azzal a céllal, hogy elindítsanak 106 egyéni jelöltet a 2022-es országgyűlési választáson. 

A Tisza Párt jelöltjeinek persze akkor még nyoma sem volt a szavazólapon, úgy tűnt, az egri alapítású politikai szervezet csak egy lesz a sok kamupárt közül, amelyeket csak azért hoznak létre, hogy fel tudják venni az állami kampánytámogatást. 

Erőszakra buzdítás csákánnyal felfegyverkezve

A Tisza Pártot azóta átvette Magyar Péter. A párt támogatására szerveződött rohamosztag a hetekben erőszakos akcióra készült. A tervükből végül szerencsésen semmi sem lett, ugyanis a rendőrség még időben kapcsolt.

Mint arról már korábban beszámoltunk, Magyar Péter támogatására egy kisebb akciócsoportot, rohamosztagot szervezett az a férfi, aki a közösségi médiába egy csákánnyal a kezében jelentkezett be, majd egy felvételen közölte, szétverné a közmédia épületét az október ötödikei tüntetésen, erre buzdította a Tisza Párt többi hívét is.

A törekvésekből végül semmi sem lett, pár nappal a tüntetés előtt a rendőrség közölte, hogy baltával, csákánnyal, vagy egyéb szúró/vágóeszközzel nem lehet tüntetésre menni, aki ilyet tenne, arra lecsapnak. 

A rendőrség még a tüntetés napján előállította a fenyegetőző férfit annak szigetszentmiklósi lakásán, ahol házkutatást is tartottak. 

A Tisza Párt ebben az esetben is gyorsan próbált megszabadulni az illetőtől, a belső csoportjaikban gyorsan elindult a kármentés. A posztokban arról írtak, hogy a csákánnyal pózoló tiszás mentális beteg, és nincs teljesen tudatában annak, mit cselekszik. 

Magyar Péter körül is sokasodnak bűncselekmény gyanúját felvető ügyek

Magyar Péter vezetése alatt a Diákhitel Központ Zrt. egy olyan céggel kötött túlárazott szerződéseket, amelynél az öccse dolgozott. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése túlárazott szerződésekről számolt be, megemlítve a PLANB Magyarország Kft.-t. Ha valóban jogellenes szerződések születtek, akár hűtlen kezelés és hamis okirat felhasználása is felmerülhet a volt vezérigazgatóval szemben.

A baloldali politikus rossz hírének növekedéséhez a diszkóbotránya is jócskán hozzátett: még júniusban botrányosan viselkedett egy belvárosi szórakozóhelyen, és a hatóságok gyanúja szerint lopást követett el azzal, hogy elvette az egyik, az ő fiatal lányokkal való táncát videózó vendég telefonját, majd a készüléket a Dunába dobta. 

A Tisza Párt elnöke ellen emiatt lopás bűncselekményének gyanúja miatt emeltek volna vádat, ehhez azonban az kell, hogy az Európai Parlament kiadja a képviselője mentelmi jogát. Magyar Péter a választási kampányban még azt hangoztatta, hogy eltörölné a képviselők mentelmi jogát, a saját botránya után azonban láthatóan már egészen másként ítéli meg a kérdést.

Cigarettacsempészet és pénzmosás miatt letartóztattak négy személyt, köztük a Tisza Párt szolnoki koordinátorát. A Magyar Nemzet információi szerint Cs. S.-ről van szó, aki részt vett Magyar Péter pártjának múltkori, az MTVA-székház előtt tartott tüntetésén is. A Magyar Nemzetnek a Tisza Párt elismerte, hogy a gazdasági bűncselekményekkel vádolt férfi az egyik Tisza-szigethez kötődött.

Miután az ügy nyilvánosságra került, izgatott posztolás indult Magyar Péter közösségi médiás felületein, gyorsan figyelmeztették a pártelnököt, hogy el kellene tüntetni az előzetes letartóztatásba került aktivista fotóit, különösen azokat, amelyeken Magyar Péterrel, Nagy Ervinnel vagy Radnai Márkkal látható – írta a Ripost. A kompromittáló fényképek hamar el is tűntek a nyilvánosan elérhető felületekről, de még sikerült lementeni néhányat.

A cigarettacsempész, Radnai Már és Nagy Ervin, a Tisza párt triumvirátusa

A lap szerint a letartóztatott férfi vezető szervezőként fontos szerepet játszott az MTVA előtti demonstrációban. A háttérből irányított, szervezett,

ő látta el például láthatósági mellénnyel Magyar Péter médiabrigádját.

A Tisza Párt aktivistái most feladatul kapták, hogy fésüljenek át minden felületet, és tüntessék el a már hosszú hónapok óta Magyar Péterrel szorosan együtt dolgozó Cs. S. nyomait, hogy a lehető legkevésbé lehessen összefüggésbe hozni a pártelnökkel.

Az MTVA előtti demonstráció főrendezője volt a cigarettacsempész

Havi 750 ezer forintért végzett kommunikációs tanácsadói feladatokat a Volánbusznál Magyar Péter öccse, ugyanabban az évben amikor Magyar Péter a cég igazgatóságában ült. Az újabb gyanús együttműködéssel kapcsolatban a Magyar Nemzet ismét megkereste Magyar Mártont, aki azonban nem volt hajlandó válaszolni semmilyen kérdésre.

 

Forrás: Youtube / Képernyőfotó

 

Igen, meg tudom erősíteni, hogy a testvérem fél évig ennél a cégnél dolgozott, havi háromszázezer forintért

– így fogalmazott a héten Magyar Péter Strasbourgban, amikor arról kérdezték igazak-e a hírek miszerint az öccsét fizette az a cég, aminek a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként a Kehi-jelentés alapján túlárazott megbízásokat adott.

Most pedig kiderült, hogy havi 750 ezret kapott a Volánbusztól Magyar Péter öccse, amikor Magyar Péter a cég igazgatóságában ült. Magyar Márton külső kommunikációs munkatársként több mint nyolcmillió forintra tehetett szert tizenegy hónap alatt. Ráadásul a két testvér lényegében éppen egy időben kapott állást a Volánnál: Magyar Mártonnal 2023 februárjával kötöttek szerződést, Magyar Pétert pedig márciusban nevezték ki a cég igazgatósági tagjává. 

Sőt információink szerint Magyar Márton az MTVA-nak dolgozott 2023. szeptemberétől, a Családfamesék című műsor kreatív szerkesztőjeként. Annak az MTVA-nak ahol Magyar Péter a közelmúltban tüntetést szervezett. Magyar Márton érdemben nem volt hajlandó kommentálni az ügyeket. 



 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.