RETRO RÁDIÓ

Fontolgatják az AFD betiltását Németországban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 12. 24. 08:53

Ilyen az igazi demokrácia?

Fenyegetőnek minősítették a német demokráciára az AfD nevű radikális jobboldalinak tartott párt szászországi szervezetét. Sachsen (Szászország) szövetségi tartomány Pirna nevű városában az általuk támogatott jelölt a december 17-i második választási fordulóban (53,8 százalékos részvétel mellett) az érvényes szavazatok 38,5 százalékát szerezte meg, ami relatív többségként elegendőnek bizonyult a tisztség elnyeréséhez. Az 53 éves Tim Lochner tagja az AfD frakciójának a városi tanácsban, de maga nem párttag. A pirnai politikus sikerének titkához hozzátartozhat, amit korábban kijelentett: „Ha egy városrészben az óvodákban és az iskolákban 38 százalékos a külföldiek aránya, az számomra a bennszülött népesség lecserélése.” Lochner városvezetőként egy transzparens, nyitott, világos és eredményközpontú vezetést ígért Pirna lakóinak- írta az alaptörvényblog.hu-n ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

A városban egyébként alacsonyabb támogatottságú Zöldek aggodalmuknak adtak hangot: „Megdöbbenéssel tölt el bennünket, hogy egy olyan párt polgármesterét választották meg, amelyet az Alkotmányvédelmi Hivatal a múlt héten jobboldali szélsőségesnek minősített” – írta a Zöldek szász tartományi szövetsége az X-en. December elején ugyanis Szászország Alkotmányvédelmi Hivatala az AfD-t egy igazoltan jobboldali szélsőséges pártnak minősítette, ezzel (Türingia és Szász-Anhalt hasonló hivatali lépései után) a szászországi AfD kapta tartományi szinten a harmadik ilyen „besorolást”. Lochner a harmadik választáson győztes politikus, akit az AfD támogat: az idei évben a szintén keletnémet Thüringiában egy tartományi tanácsosi tisztséget, valamint egy szász-anhalti községi polgármesteri címet sikerült eddig elnyerniük.

Az ellenzéki Alternatíva Németországért (AfD) párt hívei tüntetnek a berlini Reichstag előtt 2022. október 8-án (fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke)
A német ellenzéki Alternatíva Németországért (AfD) párt hívei tüntetnek az infláció ellen a berlini Reichstag előtt, 2022. október 8-án (Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke)

 

Pirnában a szavazati megoszlás (a második fordulóban) a következő volt: Tim Lochner (38,5%), Kathrin Dollinger-Knuth (CDU) 31,4%, Ralf Thiele (Freie Wähler) 30%. Lochner már a november 26-i első fordulóban az első helyen futott be, de nem érte el az akkor a tisztségszerzéshez szükséges 50 százalékot. Megjegyzendő, hogy 2001 és 2009 között Markus Ulbig (CDU), 2010-től Klaus-Peter Hanke (Freie Wähler) Pirna főpolgármestere. A járási székhelyeken, illetve Szászország három járási jogú városában a polgármesterek a főpolgármesteri címet viselik. Annak a két pártnak a jelöltjeit utasította most maga mögé Lochner, amelyek az elmúlt évtizedekben a főpolgármestert adták a városban.

Pirna 26 tagú városi tanácsában (a 2019-es önkormányzati választás nyomán) összesen öt hellyel rendelkezik az AfD, ahogy a CDU és a Freie Wähler is öt-öt helyet birtokol, míg például a Zöldek csak két helyet. A városi tanács tagjait öt évre választják meg, eltérően a főpolgármester 7 éves hivatali ciklusától. A polgármestert az önkormányzat polgárai idő előtt is „kiszavazhatják” a hivatalából; egy 100 ezer fő alatti településen a visszahívási eljárás megindításához állampolgári petíció szükséges, amelyet az önkormányzat polgárainak legalább egyharmadának alá kell írnia (100 ezer lakos felett ennél kisebb arány is elegendő lehet).

A német fősodratú sajtó is megemlíti az esetleges betiltás kapcsán, hogy eddig a célkeresztben „marginális neonáci pártok és egyesületek voltak, amelyeknek esélyük sem volt hatalomra jutni”. 

A lépés egyik alkotmányos alapja az lehet, hogy Németországban az Alaptörvény (Grundgesetz, GG) 21. cikkének (2) bekezdése szerinti alkotmánybírósági eljárás az állam egyik fő alappillérének, a szabad, demokratikus alaprendnek a megelőző védelmét szolgálja. A pártbetiltáshoz kapcsolódó beavatkozás intenzitása miatt és a (politikai) visszaélések megelőzése érdekében Németországban csak a Szövetségi Alkotmánybíróság jogosult dönteni az Alaptörvény 21. cikkének (2) bekezdésének értelmezésével – a Szövetségi Alkotmánybíróságról szóló törvény (Bundesverfassungsgerichtsgesetz, BVerfGG) 13. § 2. pontja, illetve 43. §-a alapján –  egy párt alkotmányellenességének megállapításáról és ezen pártszervezet betiltásáról.

Az BVerfGG 43. § (1) bekezdése szerint csak a következő alkotmányos szervek jogosultak az eljárás megindítására:

  • a Bundestag (a német nép egészét képviseli a törvényhozásban);
  • a Szövetségi Tanács (a 16 tartományt képviseli a törvényhozásban);
  • a szövetségi kormány;
  • ha egy párt szervezete egy szövetségi tartományra korlátozódik, ezen szövetségi állam kormánya is benyújthatja a kérelmet a 43. § (2) bekezdése alapján.

Ismeretes, Törökországban 1998-ban a török alkotmánybíróság betiltotta a Török Jóléti Pártot, és az Emberi Jogok Európai Bírósága elfogadta ezt a tilalmat, 2003 márciusában egy spanyolországi bíróság betiltotta a Baszk Batasuna pártot, amelyet az ETA politikai ágának tekintettek; ez a tilalom egy 2002. június 27-én elfogadott törvényen alapult. Németország történetéből pedig hosszú a lista:

  • a Német Birodalomban egy 1878-től 1890-ig hatályban lévő törvény alapján minden szocialista, szociáldemokrata szervezetet betiltottak, a tevékenységüket illegálisnak minősítették;
  • a Weimari Köztársaságban az NSDAP-t (Hitler müncheni sörpuccsa nyomán) 1923. november 23-tól 1925. február 27-i újraalapításáig betiltották; a tilalmat, amely a Német Népi Szabadságpártot is érintette, hamar, 1924 februárjának végén megszüntették;
  • a Németországi Kommunista Pártot 1919 tavaszán, majd 1923. november 23-án (1924. február 28-ig) betiltották;
  • miután a nemzetiszocialisták hatalomra kerültek, a baloldali SPD-t 1933. június 22-én „nép- és államellenes szervezetnek” nyilvánították, és így betiltották, és 1933. július 16-tól az NSDAP-n kívül minden más pártot is betiltott az új pártok alapítását tiltó törvény;
  • a II. világháború utáni Németországban – 1945. október 10-én – az NSDAP-t minden fiókjával és társult szervezetével együtt betiltották;
  • a Német Nemzeti Demokrata Párt (NPD) betiltására irányuló eljárást 2001-ben a Bundestag, a Bundesrat és a szövetségi kormány (Schröder első kormánya) közösen indította, de azt a Szövetségi Alkotmánybíróság 2003. március 18-án eljárási okokból megszüntette;
  • 2013 decemberében a Bundesrat ismét a Szövetségi Alkotmánybírósághoz fordult az NPD betiltása érdekében, ezúttal azonban a szövetségi kormány (a második Merkel-kabinet) és a Bundestag nem vett részt benne. 2016 márciusában a Szövetségi Alkotmánybíróság tárgyalta az NPD alkotmányellenességének kérdését, és a 2017. január 17-i ítélet alapján a taláros testület nem találta „jeleit” a párt „alkotmányellenes céljai sikeres megvalósításának” (így azt nem tiltották be).

Az estleges pártbetiltással kapcsolatos jogi aggályként említik elemzők, hogy az aktus könnyen a politika boszorkányüldözés eszközévé válhat, amennyiben, például, a Németországban hatalmon lévő baloldali elit úgy dönt, hogy ezen alkotmányos biztosítékot a saját politikai érdekeinek szolgálatába állítja, és – ahogy Brüsszel a 7-es cikkely szerinti eljárást a konzervatív, nemzeti kormányokkal szemben alkalmazza – egy alaptörvényi (jogi) biztosítékból politikai eszközt csinál. Szűk a mezsgye a pártbetiltáshoz fűződő társadalmi érdek és a – szintén alaptörvényi szinten rögzített, egész Európában elismert – egyesülés szabadsága között [GG 9. cikk (1) bek.].

Ami az AfD népszerűségét illeti, a legfrissebb népszerűségi mérések alapján a nyugat-németországi tartományokban áltagosan 16 százalék körül, míg Kelet-Németországban 29 százalék körül áll a párt támogatottsága (amely több, egykor NDK-s tartományra külön lebontva már a választók egyharmadát is jelenti). Az ország egészére nézve ez stabilan 20 százalék feletti támogatottságot jelent.

A német mainstream komoly politikai kockázatot lát az AfD-ben, hiszen a német társadalomban is növekszik a migrációt elutasítók száma, így a baloldal egyre kétségbeesetten keresi a megoldást, hogyan tartsa meg a saját hatalmát és nyomja el az erősödő AfD-t.

A demokráciára fenyegetőnek minősítés az első lépés lehet a betiltáshoz vezető úton.

 

 


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.