"A svájci és a magyar nehezen nevelhető népek!"

Roger Köppel, a Die Weltwoche című, zürichi székhelyű svájci hetilap főszerkesztője és tulajdonosa, a Svájci Néppárt képviselője. Horváth Ágnes kérdezte a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

– Köppel úr, Ön nagyon lelkesen beszélt arról, hogy most Magyarországon tartózkodik. Milyen benyomásai vannak?

– Számomra Magyarország a szabadság országa. Ma is nagyon érdekes beszélgetéseim voltak, melyek megerősítettek abban, hogy tennünk kell azért a világért, mely ismét az együttműködésre épít, és ahol lehetséges a békés egymás mellett élés. Sajnos megint „különös barlanglakók” vesznek körül bennünket, akik azt próbálják bebeszélni nekünk, hogy nem szabad együttműködnünk az oroszokkal, nem szabad a kínaiakkal, hanem vissza kell húzódnunk a védőfalak mögé, és nem jó már a szabadkereskedelem sem. Mindez engem arra indít, hogy a valóban nyitott társadalomért küzdjünk.

Most olyan erők vesznek körül minket, akik egy zárt társadalmat akarnak létrehozni. Új falakat akarnak felhúzni, és egy új hidegháborúba vezetnek vissza bennünket. Mindezt egy olyan korban, amikor a kereskedelmi kapcsolatok olyan sokrétűek, és a kommunikációs technológia olyan fejlett, mint még sohasem. Úgy látom, a mi feladatunk most – és ez itt, Magyarországon vált teljesen világossá számomra – az, hogy a valóban nyitott társadalomért, az együttműködésért a nemzetek és az ember között küzdjünk, és igen, a politikai nézetkülönbségeket is félre kell tudnunk tolni ennek érdekében.

El kell fogadnunk, hogy nem akarnak mindenütt úgy élni, mint mi nyugaton, nem akar minden nemzet úgy mozogni, ahogy az amerikaiak fütyülnek.

Ezt úgy mondom, hogy nem vagyok az amerikaiak ellensége, az USA-ban tanultam. Csodálója is voltam a „mindenek felett a szeretet”, vagy „a szeress, ne háborúzz” szlogeneknek, melyekre érdemes lenne ismét emlékeztetni az amerikaiakat.

– Lehet két, tulajdonképpen kis ország, különösebb ásványkincsek nélkül, orientációs pont Európa számára? Két olyan ország, mely irritálja a többieket?

– A magyarok és a svájciak világnyitottságra vannak kárhoztatva. Olyan országok vagyunk, melyek nem tudják egyszerűen a földből kiszivattyúzni a gazdagságukat. Svájcot völgyek szabdalják, Magyarországon pedig inkább a hegyek veszik körül a nagyobb síkságot, de összeköt minket szabadságharcosi mivoltunk.

Nehezen nevelhető népek vagyunk, nem szeretjük, ha valahonnan fentről, Brüsszelből, vagy máshonnan akarják megmondani, hogy merre kell tartanunk.

A nemzetközi együttműködés mellett állunk, a piacgazdaság mellett, a szorgalom és egy szabad, nyitott társadalom mellett. Mindez ma védelemre szorul, mert támadják. Ami a feladatunk pedig, hogy megvédjük, és nem azért, mert hogy mi vagyunk a jobb emberek, hanem mert számunkra ez létkérdés. Persze azok, akik komoly olajforrásokon ülnek, vagy egy óriási országban élnek, nyilván könnyen boldogulnak. Ám mi kicsik vagyunk, bár nagyon értékesek; nekünk szorgalmasabbnak kell lennünk. Ha nem vagyunk nyitottak a világra, szegények maradunk. Ezért ez a világ, ami ma alakul, új árkokkal, egy kijevi „berlini fallal”, Kína ellen folytatott hidegháborúval, ez sem Svájc, sem Magyarország érdekeit nem szolgálja, mellesleg Európát és az Európai Uniót sem. Mindemellett azt is látni kell, hogy Európa túlnyúlik az Európai Unión.

– Mit gondol, elég erős lehet ez a két ország ahhoz, hogy eltérítse Európát arról az útról, melyen most halad?

– Igen, azt gondolom, képes lehet erre. Bizonyára kicsik vagyunk ahhoz, hogy másokra rákényszerítsük az akaratunkat, de jó példával járhatunk elő, és meg vagyok győződve róla, hogy kis országok is nagy hatással lehetnek másokra, inspirálhatják őket. Nézze csak meg, hogy más országok, államok, vagy a külföldi sajtó milyen intenzíven foglalkoznak Magyarországgal, a magyar miniszterelnökkel, nagyon kritikusan persze, egyoldalúan, és sokszor nagyon igazságtalanul, de mindez csak azt mutatja: nagyon is kitűnik, ahogy Orbán Viktor cselekszik. Kénytelen vagyok arra gondolni, hogy valamit nagyon jól csinál, mert különben nem foglalkoznának ennyit vele.

– Azt írta valahol: túlzás azt mondani, hogy történelmi fordulóponthoz értünk, de mégiscsak olyan időket élünk, ahol nagyon felerősödtek az ellenségképek. Azt hiszem, Ön is úgy fogalmazott, hogy a háború tulajdonképpen alkalmat teremt egyeseknek.

– Igen persze, vannak, akik világháborúvá szélesítenék ki ezt a háborút, kihasználják a lehetőséget, de vannak, akik egyszerűen úgy érzik, eljött az idő, hogy megküzdjenek a nyugati szabadság szent kereszteslovagjai a Kelet sötét, autokratikus zsarnoki erejével. Mit mondjak? Nincs új a nap alatt. Lapozzon csak vissza történelemben, ezt mind láthattuk már, a kereszteslovagokat, a hadjáratokat Keletre, a vitákat – mindezt egészen a huszadik századig többször megéltük. Persze most is vannak olyan hatalmasságok, akik ezeket a gondolatokat hangoztatják, de vannak, akik máshogy látják a helyzetet. Ők úgy gondolják, hogy ez egy háború két szláv állam között, két egykori szovjet tagállam között, és sokkal mélyebbek a kiváltó okai, mint amit a nyugati sajtó, vagy a politikusok elismernek, megmutatnak belőle. Én magam nagyon nem állok az újfajta keresztesháborúk pártján, hogy az egész világot az amerikaiak ízlése szerint át kellene formálni, én legfeljebb a szabadságért, a békéért harcoló keresztes lovag lehetek. Azt gondolom, hogy nagyon is fontos a sokszínűség, a több pólusú világ, és ezért kell harcolni, hogy a különböző civilizációk megtalálják a helyüket ezen a földön.

Vissza kell térnünk a reálpolitikához, és el kell távolodni végre ettől az ideológia vezérelt politizálástól, külpolitikától, ettől a jakobinizmustól, moralizmustól, mely rendkívül veszélyes. Hiszek benne, hogy sikerülni fog, és ebben komoly szerepe lehet Magyarországnak és Svájcnak.

Itt volt ez a müncheni „bizonytalansági” konferencia, ez a gyászos rendezvény, ahol tapintani lehetett a csalódottságot. Az emberek már érzik, hogy ez a háborús hisztéria, ez az arrogancia, hogy „Na, ezek az oroszok mennyire tehetetlenek! Putyin már a végét járja”, ez mind nem igaz. Én úgy látom, hogy Nyugaton, Európában, de az Egyesült Államokban is, egyre erősödnek azok a hangok, melyek azt mondják, hogy mindenképpen el kell kerülnünk a hosszan tartó háborút. Nem áll érdekünkben, hogy Oroszországgal háborúzzunk, hiszen az akár atomháborúvá is fejlődhetne. Ezt a felelősséget nagyon komolyan tudatósítani kell ismét néhány nyugati politikusban. Oroszország fenyegetve érzi magát úgy Amerikától, mint a NATO-tól, és nemcsak Putyin, hanem az oroszok többsége is, hiszen Putyinnak nagyobb ma a támogatottsága, mint a háború kitörésekor. Oroszország úgy érzi, hogy átverték, és nem akarja, hogy Ukrajnát az agresszívvá vált NATO támaszpontjává tegyék, és ez szerintem teljesen érthető, hiszen az amerikaiak se akarnának hasonló helyzetet megélni. Éppen ezért nagyon fontos, hogy visszatérjünk a realista szemlélethez, és Oroszország érdekeit is komolyan vegyük, mert különben tényleg egy világháborúba sodródunk bele.

– Mit gondol, tisztában vannak azzal az európai polgárok, hogy amennyiben a helyzet nem változik, akkor előbb-utóbb a frontra kell küldeniük a fiaikat, hiszen erről is szól egy háború?

– Igen ez is egy súlyos kérdés, melyet a politikusok Európában, persze Amerikában is, de főként itt, és főleg Németországban nem vesznek elég komolyan. Ha meghallgatja ezeket a politikusokat, azt kiáltják, hogy Ukrajnában a mi szabadságunkért, és demokráciánkért is küzdenek. Ha ez tényleg így lenne, na akkor az a cinizmus csúcsa. Hagyjuk ukránok százezreit meghalni a frontokon, hogy megvédjék a németek szabadságát?

Ha valamelyik ország úgy érzi, akár Franciaország is, hogy az ő szabadságáért Ukrajnában kell harcolni, akkor lesz szíves a frontra vezérelni a csapatait, és a saját polgárait odaküldeni, nem mások vérét áldozni. Ez vonatkozik a németekre is. De nem teszik. Szerencsére, mert ez is csak azt bizonyítja, hogy ez az egész háborús retorika egy nagy hazugság. Az egész csak egy póz, moralizmus, úgy teszünk, mintha, és persze hatalmas cinizmus is áldozatokkal szemben. Ennek nem szabadna így lennie. Az oroszok számára azonban nagyon is valós, komoly ez a háború, és természetesen az ukránok számára is, de az, amit a Nyugat művel itt biztos fedezékből, hogy „ez a mi háborúnk is, a mi szabadságunk!”… Bocsánat, én kimondom: ez mind badarság.

Ha komoly lenne a szándék, maguk mennének harcolni, és nem az ukránokat hagynák ezrével meghalni.

Azt hiszem, egyre többen megvilágosodnak, egyre világosabbá válik a helyzet, és hamarosan újra felülkerekedik a józan ész.

Orbán Viktor Európa Churchillje?

– Svájc az egyik legrégebbi és leggazdagabb hagyományokkal rendelkező európai demokráciaként nyűgöz le minket. Egyedülálló demokráciája és semlegessége, amelyet fontos megvédeni, egy európai példaképpé tette az országot – fogalmazott Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatója egy korábbi kerekasztal-beszélgetésükön, amelynek vendége Roger Köppel svájci parlamenti képviselő, a Weltwoche hetilap főszerkesztője és tulajdonosa volt.

– Svájccal együtt egy erős közép-európai motor szeretnénk lenni, így szükség van arra, hogy ápoljuk és fejlesszük a barátságot – tette hozzá a főigazgató a Háború Európában – Merre tart a kontinens? című rendezvényen. A kerekasztal-beszélgetést elindítva Szalai Zoltán kitért rá, 

– Mivel a Magyarországról szóló beszámolók az újságokban nem spórolnak a bírálatokkal, feladatomnak tartom, hogy néhány másféle megközelítést is felvillantsak – hangsúlyozta a neves svájci újságíró, aki gyakran mutatja be a magyar álláspontot a német ajkúaknak. Hozzáfűzte, Magyarországot a legkülönlegesebb európai államnak tartja annak az összetett történelemnek a tükrében, amellyel rendelkezik, és amely Svájcot megkímélte.

Háborús hangulat alakult ki

Roger Köppel ezután részletesen kifejtette, miért viszonyul kritikusan az Ukrajnát körülvevő jelenlegi világpolitikai helyzethez. – Korunk tragédiája, hogy egy olyan korszakban élünk, amelyet én úgy szoktam nevezni, a barlanglakók visszatérése – fogalmazott Roger Köppel. Kifejtette, sok olyan politikus és meghatározó erő van a médiában is, akik a nemzetközi együttműködést meg akarják állítani, meg akarják akadályozni.

– Ne vásároljatok a kínaiaktól, ne dolgozzatok a kínaiakkal és az oroszokkal – ez utóbbiakkal még beszélni sem szabad – sorolta, hozzátéve, hogy Európa fel akarja számolni az együttműködést, amelyet a földrészünk keleti felével kiépített. Ügyelnünk kell arra, hogy az egyre inkább háborús hangulatban, amit a bolygónk nyugati felében tapasztalunk, ne húzódjunk vissza a barlangjainkba, a saját földünkre – vélte.

– hangsúlyozta. Roger Köppel ezzel kapcsolatban azt is elmondta, Magyarországot békepárti álláspontja miatt gyakran bélyegzik meg árulóként az orosz–ukrán konfliktussal összefüggésben.

Veszélyben a szabad véleménynyilvánítás

Elmagyarázta, hogy az egy éve kirobbant háború sokkhatást okozott, borzasztóan felkavarta az embereket, hiszen egy atomhatalom bevonult egy másik országba, ami az emberekből heves érzelmeket váltott ki, felháborította őket. – A megtámadott felet kedveljük, ez az első érzelmi reakciónk. Ez ellen semmilyen kifogást nem is emelhetek, viszont azok az emberek, akik egy társadalomban vezető pozíciót szeretnének elfoglalni, akár a médiában, akár a politikában, ők nem csupán az érzelmeikre kell hogy hagyatkozzanak, meg kell érteniük az alapvetéseket, a történelmi körülményeket. Az egyoldalú párbeszéddel nem alakulhat ki érdemi eredmény – következtetett.

– emelte ki a Weltwoche főszerkesztője. Véleménye szerint ugyanis azt tapasztaljuk, hogy Nyugat-Európában a rendkívül érzelemdús szemlélet révén a fontos értékeket elfelejtjük, amelyek állítólag civilizációnk sarokkövei. – Az összes oroszt megbélyegezzük, csak azért, mert orosz. Innentől kezdve egy orosz is ellenség? Elkezdünk ellenségképekben gondolkodni, és aki a békét pártolja, azt rögtön támadják. A szabad véleménynyilvánítás került veszélybe – hangsúlyozta. 

– Aggódom, hogy afelé tartunk, hogy adott esetben egy gigászi háborúba fogunk belebotorkálni. Ez az egész időszak az első világháborút megelőző időszakra emlékeztet – jelentette ki Roger Köppel.