
Vasszigorral csap le a kormány a drogkereskedőkre, mutatjuk a részleteket
A kábítószer-bűnözés elleni hajtóvadászat meghozta a várt eredményeket. Itt azonban nem áll meg a kormány, Európa egyik legszigorúbb drogellenes törvénycsomagja van az Országgyűlés előtt.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az egy hónapja indult kábítószer-bűnözés elleni hajtóvadászat meghozta a várt eredményeket. A számok azt mutatják, hogy a zéró tolerancia jegyében meghirdetett drograzzia eredményeként lényegesen kevesebb a forgalomban lévő kábítószer mennyisége, csökkent a fogyasztók és az új belépők száma is.

Pár szám a teljesség igénye nélkül:
- a rendőrség több mint 1300 esetben rendelt el büntetőeljárást;
- csaknem 150 kereskedő került rendőrkézre;
- több száz millió forint értékben több ezer adag kábítószert és jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le.
Cél a kábítószer-kereskedelem felszámolása
Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos kedden benyújtotta a kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének és népszerűsítésének tilalmával összefüggő törvénymódosításokat kezdeményező javaslatot az Országgyűlésnek. A kormánybiztos szerint
a drogellenes törvényjavaslat elfogadásával, a folyamatos rendőri jelenléttel és széles társadalmi összefogással sikeresen felszámolják a kábítószer-kereskedelmet.
Az Országgyűlés honlapjára felkerült törvényjavaslat rögzíti: a kormány zéró toleranciát hirdetett a kábítószerek ellen, és célja a kábítószer és az illegális tudatmódosító szerek használatának, terjesztésének és népszerűsítésének teljes felszámolása.
Az előterjesztés szerint a „kábítószer súlyosan károsítja az egészséget, megöli az embereket, bűncselekményekhez, balesetekhez, a közbiztonság általános romlásához, tragédiákhoz vezet”.
A törvényjavaslat részletei
- A kábítószer-kereskedőtől előállítása során elkobozhatnák vagyonelemeit, így a járművét, eszközeit, berendezéseit és akár ingatlanjait is.
- A javaslat szerint a jövőben a rendőrség legfeljebb 72 órára őrizetbe veheti a közterületen vagy nyilvános helyen tartózkodó, módosult tudatállapotban lévő személyeket, különösen abban az esetben, ha másokat súlyosan zaklató vagy a köznyugalmat súlyosan sértő módon viselkednek, vagy ha visszatérően kell velük szemben intézkedni, illetve ha nem működnek együtt a kijózanító állomás vagy az egészségügyi intézmény személyzetével. Az őrizet akkor szűnik meg, ha a kezelőorvos nyilatkozik, hogy az érintett a továbbiakban egészségügyi ellátást nem igényel, ha szabálysértési vagy büntetőeljárási kényszerintézkedést rendelnek el, vagy ha letelik a 72 óra.
- Az is lehetővé válna, hogy a kábítószer-kereskedőkkel szemben alkalmazzák a kitiltás büntetést, azaz egy vagy több településről, illetve az ország meghatározott részéből ki lehetne tiltani az erre ítélt elkövetőket akár öt évre.
- Korlátlanul enyhíthetővé válna azon kábítószer-fogyasztók büntetése, akik hajlandók megnevezni a hatóság előtt a terjesztőként, illetve kereskedőként közreműködő személyeket.
- Az elterelés jogintézményét viszont leszűkítenék, ez a jövőben csak annak lenne elérhető, aki a hatóság előtt feltárja az elkövetés körülményeit, illetve hajlandó megnevezni a kábítószer-kereskedőt, akitől vásárolt. Az eltereléssel azonban legfeljebb két alkalommal lehetne élni, ezt követően valamennyi esetben a szigorúbb büntetőjogi felelősségre vonással kellene számolni.
- A kábítószerekkel és az új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos bűncselekményekre kiterjesztenék a jegyző általi ideiglenes üzletbezárás lehetőségét, így a jövőben, ha egy üzletben egy éven belül legalább második alkalommal követnek el kábítószer-bűncselekményt, akkor a települési jegyzőknek kötelezően el kell rendelnie az üzlet ideiglenes bezárását legalább hat hónapra, legfeljebb egy évre. Azt is rögzítenék, hogy a bezárás okáról az üzlet bejáratán írásos tájékoztatót kell elhelyezni, kívülről is jól látható módon.
"A kábítószer-kereskedőknek kampó"
Orbán Viktor miniszterelnök először a februárban tartott évértékelőjén beszélt arról, hogy zéró toleranciát hirdetnek a drogkereskedőkkel szemben. A kormányfő szerint erre azért van szükség, mert Európa többi országához hasonlóan Magyarországon is egyre szélesebb körben terjednek a designer drogok, amit a fiatalok biztonsága érdekében meg kell állítani.
Látjuk az utcákon a bódult, zavart fiatalokat, gyakori az erőszak, sőt megjelent a bűnözés is.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a kábítószerre vonatkozó szabályozásokat módosítani fogják, egészen az alkotmány szintjéig. Szerinte, ha a gyermekeink biztonságáról van szó, akkor nem ismerhetünk irgalmat, nem is fogunk.
A kábítószer-kereskedőknek kampó
- fogalmazott korábban a miniszterelnök.







