9 hónapja

Kásler Miklós köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak.

Karácsony alkalmából köszönetet mondott az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A kormány Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban a miniszter az egészségügyi dolgozókhoz szólva azt mondta: „Önök emberéleteket mentenek, türelemmel és alázattal próbálják enyhíteni a rászorulók fájdalmát. Szakértelmükkel segítik a betegek gyógyulását, elsőként érkeznek a bajbajutottakhoz, vagy éppen vigyázzák az újszülöttek egészséges fejlődését.”

Kásler Miklós kiemelte, hogy a magyar kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését. 2021. január elsején minden idők egyik legnagyobb mértékű orvosi béremelése lépett életbe Magyarországon. Ennek köszönhetően 2023-ra átlagosan 2,5-szeresére emelkedik az orvosok fizetése. A szakdolgozói bérek január elsejétől 30 százalékkal emelkednek – ismertette.

A miniszter köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, hogy a karácsonyi ünnepek alatt is kitartóan, alázattal, legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat és mindannyiuknak békés, áldott karácsonyt és sikeres új esztendőt kívánt.

Az egészségügy mellett a szociális és a kulturális szférában szintén komoly béremelésre lehet számítani 2022-ben, erről is beszélt egy a Magyar Nemzetben megjelent interjúban Kásler Miklós. Az emberi erőforrások minisztere azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország a pandémia második évében is helyt állt, ellentétben több nyugati országgal, amelyek ellátórendszere megingott. Hozzátette: a megfelelő egészségügyi ellátás érdekében a járvány első két hulláma közötti időben tömeges egészségügyi továbbképzéseket indítottak, több mint négyezer orvos, medikus, rezidens és ápoló készült fel a koronavírus elleni intenzív küzdelemre. Az alapellátásban végig biztosítani tudtuk mindenki számára a szükséges ellátást, emellett minden sürgősségi beavatkozás, daganatos, szív- és érrendszeri betegség diagnosztikája és terápiája is megtörtént. A szűrővizsgálatokat nagyon rövid időre kellett felfüggeszteni, egyszer két hónapra, majd három hétre; csak hasonlításképp: Angliában ez hat hónap volt. Magyarországon egy pillanatig nem szünetelt a daganatos betegek komplex ellátása, míg Németországban még az ő ellátásukat is felfüggesztették azon túl, hogy nem tudták megfelelően ellátni a koronavírus-fertőzötteket – fogalmazott a miniszter. Kásler Miklós az egészségügyben zajló bérfejlesztésről szólva kiemelte, hogy a folyamat egy több évig tartó program első állomása, hiszen az orvosok fizetése 2023-ra átlagosan két és félszeresére emelkedik majd. Az egészségügyi szakdolgozók január elsejétől 21 százalékos béremelésre számíthatnak, ami azt jelenti, hogy a jövőre befejeződő négylépcsős béremelésnek köszönhetően a szakdolgozói alapbérek összesen 72 százalékkal növekedtek a 2018-as illetményhez viszonyítva. A szociális szférát érintő béremelés kapcsán a politikus hangsúlyozta, hogy a kormány döntése alapján a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban foglalkoztatottak bére 2022. január 1-től húsz százalékkal növekszik, azonban ebben a szférában is folyamatos béremelések voltak az elmúlt tíz évben. A most bejelentett béremeléssel a jövő évben ezen a területen az átlagbér összege 370 ezer forint lesz. Ez azt jelenti, hogy 2010-hez képest 170 százalékkal nő jövőre a szociális dolgozók bére – tette hozzá. A tárcavezető kitért arra is, hogy január elsejétől húsz százalékkal emelkedik a kulturális szektorban dolgozók bére. Kásler Miklós azt is elmondta, hogy a pandémia váratlanul új helyzetet teremtett az előadóművészetek világában. Úgy fogalmazott, hogy a kormányzat a kialakult helyzetre rendkívül gyorsan reagált, rövid idő alatt elérte a kulturális terület valamennyi szegmensét intézkedéseivel, amelyek hatékonysága gyorsan megmutatkozott. A sorozatból kiemelte a Köszönjük, Magyarország! programot, amelynek célja az volt, hogy a pandémiás időszak elmúltával a hivatásos szabadúszó előadóművészek továbbra is aktív szereplői maradhassanak a kulturális életnek.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!