Létrehozva: 2021.02.02.

Most érkezett: Ez a vakcina évekig tartó védelmet nyújthat

A vizsgálatok azt bizonyították, hogy a Covid-19 elleni első orosz vakcinakészítmény teljességgel biztonságos.

Feltehetően több mint két évig nyújt védelmet a Covid-19 ellen a Szputnyik V vakcina – jelentette ki Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kifejlesztő Gamaleja Intézet igazgatója.

A Pécsi Tudományegyetem virológiai kutatócsoportjának elemzése szerint a Lancet folyóiratban közölt adatok tudományos szemmel egy, az eddigiekhez hasonlóan jó profilú vakcina képét festik.

„Él bennünk az a nagyon nagy, kísérleti tények által megerősített remény, hogy a vakcinakészítmény hatékonysága nem néhány hónapig, nem is egy évig, hanem legalább két évig vagy még tovább fog tartani, ami természetesen további kutatások tárgyát fogja képezni- mondta az akadémikus.

Gincburg szerint a vizsgálatok azt bizonyították, hogy a Covid-19 elleni első orosz vakcinakészítmény teljességgel biztonságos – számolt be róla az Origo.

Hangsúlyozta, hogy az oltóanyagnál minden lakossági csoportban gyakorlatilag azonos epidemiológiai hatékonyságot mutattak ki. Az idős embereknél a mellékhatások ritkábban jelentkeznek, mint másoknál.

A sajtótájékoztatót megelőzően a The Lancet londoni tudományos folyóirat biztonságosnak minősítette a Szputnyik V-t, megállapítva, hogy az oltóanyag hatékonysága a tesztelés harmadik szakaszának eredményei alapján 91,6 százalékos, a 60 éveseknél idősebb önkéntesek körében pedig 91,8 százalékos. Az védőoltástól eredő immunitás a 1,3-1,5-szöröse a betegség utáninak.

Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója az RT orosz állami televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy Oroszország idén mintegy 700 millió ember Szputnyik V-vel való beoltását tudja biztosítani.

Magyar elemzés a Szputnyik V-ről

A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportjja Facebook posztban elemezte a Szputnyik V-ről szóló tudományos publikációt.

A most közölt adatok tudományos szemmel egy, az eddigiekhez hasonlóan jó profilú vakcina képét festik. A gyártási folyamatok megbízhatóságát és a készítmény minőségének folyamatos biztosítását pedig a gyógyszerhatósági ellenőrzés és engedélyezés hivatott ellenőrizni és garantálni – írja az értékelésben Kemenesi Gábor.

Húszezer ember oltására elegendő, negyvenezer ampulla orosz vakcina érkezett Magyarországra – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília elmondta: Magyarországon jelenleg ötféle vakcina engedélyeztetése történt meg, és összesen 19,7 millió adag oltást kötöttek le.

Az úgynevezett nyugati vakcinákon túl Oroszországból 1 millió ember oltására elegendő Szputnyik-V vakcina, míg Kínából 2,5 millió ember oltására elegendő Sinopharm-oltóanyag fog érkezni különböző tételekben.

Az AstraZeneca készítményéből 6,5 millió adag a terv, míg a Pfizer/BioNTech oltóanyagának eddig beszállított nyolc és a Moderna két szállítmányából félmillió adag érkezett.

Kiemelte: mindegyik vakcina elégséges védelmet nyújt a vírus ellen, megakadályozza a betegség súlyos lefolyását és a szövődmények kialakulását. A kutatások azt mutatják, hogy nem egy egyszerű alsó- és felsőlégúti kórokozóról van szó, a vírus az egész szervezetet képes megbetegíteni.

Müller Cecília ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra is, hogy a koronavírus természete, megbetegítő képessége nem változott, tehát továbbra is azok a legveszélyeztetettebbek, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek, így továbbra is fontos a meglévő alapbetegségek kontroll alatt tartása.

Kérdésre válaszolva elmondta: alapesetben a daganatos betegek, a magas vérnyomásban, az autoimmun és a cukorbetegségben szenvedőknek is ajánlott a védőoltást, azonban minden esetben az oltóorvos dönt a páciens beolthatóságáról, az aktuális egészségi állapotát figyelembe véve.

Az országos tisztifőorvos szólt arról is, hogy a járványügyi adatok jelenleg kedvezőek Magyarországon. Ugyanakkor a vírus örökítőanyagának szennyvízben mért koncentrációja az előző hetek csökkenése után ismét emelkedik, különösen Debrecenben és Nyíregyházán.

Jelezte, az idősotthonokban korábban elrendelt felvételi tilalmat már korábban feloldották, jelenleg a látogatási és az intézményelhagyási tilalom van érvényben. Az intézményi felvételnek feltétele két, egymástól 48 óra különbséggel elvégzett negatív PCR-teszt – mondta.

Müller Cecília beszélt arról is, hogy kedvezően alakulnak a magyar járványügyi adatok; csökken mind a napi új fertőzöttek, mind pedig az aktív fertőzöttek száma.

Ugyanakkor a járvány még tart, és a pandémia alakulását sok helyen befolyásolja a vírusmutánsok megjelenése, a harmadik hullám elindulásának veszélye – hívta fel a figyelmet.

Hétfőn 78 ember halt bele a fertőzés okozta szövődményekbe, a legfiatalabb 38, a legidősebb 96 éves volt, mindketten súlyos alapbetegséggel küzdöttek – ismertette.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat