tóth gabi
Rengeteg gyalogos sodorja életveszélybe magát azzal, hogy elmerül az okostelefonjában, és nem figyel a forgalomra. A probléma globális, a világ számos pontján más-más módszerrel küzdenek ellene. A Ripost ezekből szemezgetett.
Dél-Korea: lézerfény és effektek
A dél-koreai Ilsanban olyan lézert és egyéb fényeffektusokat is bevető rendszert építettek ki a szakemberek, amely még figyelmeztetést is küld a zebráknál a mobiltelefon képernyőjére, jelezve, hogy a készülék tulajdonosa gyalogátkelőhelyhez ért. Így bármennyire is elmélyült a mobilozó a tartalomfogyasztásban, kénytelen felnézni, mert az „adást megszakították”.
Hollandia: LED-csíkok
Hollandiában, Bodegravenben a HIG Traffic System olyan LED-csíkokat telepített a zebra előtti szakaszon a járdába, amely piros és zöld fénnyel üzen a mobiljába temetkező, lefelé bámuló gyalogosnak: mikor mehet és mikor nem. A zöld szakasz vége felé a csík ráadásul villogva jelzi, hogy a lámpa mindjárt pirosra vált, érdemes megállni.
Kína: fröcskölő oszlopok
A kínai Daye településen térdig érő sárga oszlopokat helyeztek el a zebráknál. Ha valaki a tilos jelzés ellenére túl közel merészkedik a gyalogátkelőhöz, azt a szerkezet vízpárával lefröcsköli. Létezhet ennél drasztikusabb megoldás arra, hogy az ember ne sétáljon és mobilozzon egyszerre?
Kína, Vuhan: biztonsági kapuk
Jelenleg a koronavírus gócpontjaként ismert Wuhanban egész egyszerűen biztonsági kapukat szereltek fel egyes gyalogátkelőhelyekhez, melyek csak akkor engedik át a mobilozót, ha a jelzőlámpa fénye zöldre vált.
Kína: szalagsorompó
Szalagsorompót is telepítettek Kínában, melynek lényege, hogy a két, piros színű kordon felemelkedik, ha mehetnek a gyalogosok és útakadályt képez, amikor tilos lelépniük a járdáról.
Hawaii: pénzbírság
Hawaii fővárosában, Honoluluban klasszikus megoldást vetettek be a mobilozó gyalogosokkal szemben: pénzbírságot. Első alkalommal 35, majd 75, azt követően pedig 99 dollárra büntetik a mobilozva zebrán átkelő gyalogosokat. Márpedig az átszámolva 11, 23, illetve 30 ezer forintos bírságnak valós visszatartó ereje van.
Belgium: lámpa és hangjelzés
Belgiumban több zebránál nem csak lámpa, de hangjelzés is figyelmezteti az embert, hogy mehet vagy nem. Ha várni kell, akkor zsebórát idéző, ám kifejezetten hangos tiktakolás hallható, ám, amikor szabad az út, akkor ébresztőórát idéző csörgés sürgeti át az embert a zebrán.
Gyalogossáv mobilozóknak
Elsőként Ázsiában, a kínai Chongqingban, majd Amerikában, az USA fővárosában, Washingtonban, azt követően pedig Európában, a belgiumi Antwerpenben jelöltek ki külön sávot a járdán, illetve a sétálóutcában a mobilozóknak. A szakemberek ugyanis megfigyelték, hogy az okostelefonjukba merülők számára megszűnik a külvilág, így lassabban és figyelmetlenebbül közlekednek, veszélyeztetve a többi gyalogost. Pedig mennyivel egyszerűbb és biztonságosabb lenne, ha az emberek séta közben le tudnák tenni a mobilt...
Nálunk is terjednek az okos zebrák
Magyarországon is egyre több helyen van „okoszebra”: olyan gyalogátkelő, amit az aszfaltba épített, villogó LED-lámpák is jeleznek az autósoknak. Azért „okos”, mert a rendszer szenzorokkal érzékeli a gyalogosokat, és akkor villog, ha tényleg áthalad ott valaki.