Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
OTTHONKA

Szerző WB

Létrehozva: 2024.10.06.

Ha így gondozod a rózsát ősszel, sokáig szép marad

Kevés előkelőbb virág létezik, mint a rózsa. Rendkívül mutatós, illatos, és csöppet sem bonyolult a nevelése. Megfelelő gondoskodással szépen fejlődik, bármilyen kerti sarkot képes feldobni, megszépíteni, és még ősszel is illatos virágokkal örvendeztet meg minket. Mutatjuk, mi kell ahhoz, hogy még sokáig kertünk díszei lehessenek!

Irtsuk ki a gyomot

A rózsákat csoportosíthatjuk alakjuk és a nemesítőjük szerint. Megkülönböztetünk bokorrózsákat, futórózsákat, talajtakaró és törzses rózsákat egyaránt. A rózsák alakja metszéssel is alakítható. Gondozásuk nem igényel különösebb szakértelmet. Meghálálják, ha földjüket gyommentesen tartjuk, illetve száraz időben meglocsoljuk.

 

Maradjon száraz a levele

Fontos tudni, hogy a rózsák vízigénye jellemzően magas. Értelemszerűen esős időszakban ritkábban, aszályos időszakban gyakrabban kell a nedvességet pótolni. Öntözésekor arra figyeljünk, hogy inkább ritkábban, de nagyobb mennyiséget juttassunk rá, illetve a rózsa tövéhez öntsük a vizet, lehetőleg ne a leveleket öntözzük.

Close-up.,Selective,Focus,On,Hands,Of,Gardener-florist,,Horticulturist,Using,Garden
Fotó: Taras Grebinets /  Shutterstock

Óvatosan a tápanyaggal

Ősszel is fontos a rendszeres öntözés és a tápanyag-utánpótlás. Az, hogy mikor kell a rózsát trágyázni, és mennyi műtrágyát érdemes használni, a rózsa fajtájától és a tenyészidőszak hosszától függ. Arra figyeljünk, hogy a fagyos idő érkezése előtt, ami általában október vége, november eleje, 4-5 héttel már ne öntözzük, ne adjunk hozzá tápanyagot, mert akkor a növény továbbra is zöldellni fog, ami elfagyáshoz vezet.

 

Szedjük le, ha elszáradt

Húzzunk kesztyűt és szépen, komótosan szedegessük le ez elnyílt, elszáradt virágfejeket. Ez azért is fontos, mert ha elnyílt virágok elvonják a tápanyagot a növénytől. Virágzás után ne vágjuk le a leveleket, mivel ezek segítik a tápanyag raktározását a télre.

 

Óvatosan az ollóval

Az átfogó metszést tavaszra időzítsük, mert az őszi erőteljesebb visszavágás és a téli hidegek találkozása kárt okozhat a növényben, valamint a hideg évszakban bekövetkező fagyási károkat így tavasszal már nem tudjuk korrigálni. Elég, ha csak a leveleit és a vékonyabb ágait vágjuk vissza.

 

Készítsük fel a viharra

A magas növésű bokros fajtáknál a szárakat rövidítsük meg, hogy kevésbé tegyenek kárt a növény gyökérzetében a szeles őszi viharokban. Ahol csak lehetséges, a metszést egy-egy kifelé néző rügy felett ejtsük. A magastörzsű, gömb koronájú fajták esetén ritkítsuk meg úgy, hogy a földtől megmaradjon 15cm-ig a korona. A túlságosan tömött ágrendszer sérülékennyé teszi a rózsát: belekaphat a viharos szél és az egész növényt szárastól letörheti.

 

Tőből fűrészeljük ki

Arra viszont ügyeljünk, hogy a kertünkben telelő futórózsákat nem kell visszavágni, sőt, betakarni sem, hiszen takarás nélkül is kiválóan át tudja vészelni a telet. Eltérően a nagyvirágú bokorrózsáktól, a futórózsabokrokat csupán ritkítómetszéssel kell karbantartani. A felkopaszodott, öreg ágakat viszont tőből ki kell fűrészelni, hogy helyet csináljunk a fiatal vesszőknek. Ha jól csináljuk, tavasszal még dúsabb lesz a futórózsa virágzása.

 

Tartsuk jó melegen

Még a kemény hidegek beállta előtt fedjük le mulccsal a rózsánkat. Egyszerűen kupacoljuk fel a földjüket laza, morzsás szerkezetű termőfölddel. Miközben odahúzzuk a földet, vigyázzunk, nehogy megsértsük a rózsa gyökereit. A kupac tetejét érdemes még szalmával betakarni, így nagyobb védelmet tudunk biztosítani számára a kemény fagyokkal szemben. Mulcs helyett textilt is használhatunk, de semmiképp ne műanyagot, ugyanis ezen keresztül a növény nem tud levegőzni és elpusztul.

 

Megfullad a zsákban

Arra figyeljünk, hogy a rózsa betakargatását hagyjuk a munkálatok legvégére. Ha még a kemény hideg beállta előtt végezzük el, azzal csak árthatunk a növénynek. Ennek oka, hogy ha idő előtt felkupacoljuk, elpusztíthatjuk a növényt. A takarót még tavasszal, kora márciusban, április elején el kell távolítani, és a töveket kitakarni.

 

Űzzük el a levéltetveket

Ha levéltetvet látunk rajtuk, töröljük le mosószeres vízzel, majd permetezzük le káliszappannal, vagy rózsaolajjal. Néhány nap múlva érdemes ellenőrizni a növényeket, és ha szükséges, ismételjük meg újra a folyamatot. De jó módszer, ha rózsáink közelébe ültetünk néhány tő büdöskét. Ha nem figyelünk eléggé, nem vizsgáljuk meg időről-időre virágunkat, egészen kiterjedt kolóniákban lephetik el a levéltetvek.

 

Egyik helyről a másikra

Nem csak a metszésre kiváló az ősz, de arra is, hogy átültessük tüskés kis barátunkat. Ráadásul az új tövek ültetésére is tökéletes alkalmat biztosít az ősz, hiszen így még van ideje a rózsatöveknek meggyökeresedni a tél beállta előtt.

 

Gyűjtsük össze egy kupacba

Október végén, november elején, amikor lehullik a rózsa utolsó kis levele is, tudjuk, hogy erre az évre gyönyörű virágunk életében eljött a téli álom időszaka. Fontos, hogy metszés után mindenképp szedjük össze a földre lehullott leveleket, ágakat. Ezzel megszabadulunk a maradék kis kórokozóktól.

 

Mehet bele pár csepp

Vázába téve tovább gyönyörködhetünk bennük, ha azokat a virágokat vágjuk le, amelyek még nincsenek teljesen kinyílva. A csokrot tegyük előzőleg felforralt vízbe, amelybe kevés cukrot és néhány csepp citromlevelet is adhatunk, hogy a virágok tovább megőrizzék szépségüket. Minden nap vágjuk vissza a szárakat, így hatékonyabban tudják felvenni a tápanyagokat.

 

Szöveg: Antalfi Krisztina - Fanny magazin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek