RETRO RÁDIÓ

Szoboszlaitól hangos újra Liverpool; a rendőrség is megszólalt

ML
Szerző
ML
Létrehozva2024. 08. 18. 15:00

A civilben rendőrként dolgozó Gulyás Michelle kollégáitól is megkapta a gratulációkat az olimpiai aranyérme után. Szoboszlai Dominik visszaszerezte a szurkolók bizalmát a Liverpoolnál, Mick Schumacher pedig visszatérhet a Forma-1 mezőnyébe. A Ripost eheti legolvasottabb cikkeiből válogattunk.

Gulyás Michelle olimpiai aranyérmet szerzett a női öttusában. A 23 éves sportoló úgy ért a csúcsra, hogy július elején a szövetségi kapitány még csak ki sem szerette volna vinni az ötkarikás játékokra. Gulyás a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán bűnügyi nyomozónak tanult. Jelenleg a rendészettudományi kar állományában dolgozik, főként toborzással és a sportélet fejlesztésével foglalkozik. A rendőrség sem hagyta szó nélkül a csodás teljesítményét és a közösségi médiában gratulált neki. "Miközben az olimpiára készült, népszerűsítő előadásokkal a toborzásban segített, emellett az egyetemi sportversenyek szervezéséből is aktívan kivette a részét. Már jelentkezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem mester szakára, kiberbiztonsággal foglalkozik majd. És reméljük, az öttusát sem hagyja abba. Kinyomoz még egy-két utat, amely a győzelemhez vezet" - írták a rendőrök Gulyásról.

Szoboszlai Dominik a nyáron még az Európa-bajnokságon szerepelt a magyar labdarúgó-válogatottal, a pihenését követően pedig csatlakozott a Liverpoolhoz. A felkészülése remekül sikerült, Arne Slot már a kezdetektől fogva kulcsszereplőként tekintett rá, amit több remek teljesítménnyel hálált meg. A Pool szurkolói tavasszal rengeteg kritikát fogalmaztak meg vele kapcsolatban, azonban az elmúlt néhány hétben a pályán mutatott játékával eloszlatta a kételyeket, a rajongók pedig újra támogatják. "Ez az a Dom, akit mi az egész szezonban látni szeretnénk" – írta egy topkomment a Sevilla elleni találkozó után.

Mick Schumacher 2021-ben kapta meg élete lehetőségét, hogy a Forma-1-ben bizonyítson. Első szezonjában ugyan a házon belül legyőzte Nyikita Mazepint, de csapata, a Haas messze a mezőny végén kullogott. 2022-ben ugyan kétszer pontot szerzett, de miután új riválisa, Kevin Magnussen simán megverte, kikerült a mezőnyből. Az idei év lesz az utolsó lehetősége arra, hogy visszakerüljön a legjobb 20 pilóta közé. Schumacher az Alpine ajtaján kopogtat, amelynek idén a WEC-sorozatában versenyez, nem is rosszul. Pierre Gasly már biztosan marad az istállónál, Schumacher Jack Doohannel versenyez a másik szabad ülésért. A család mindent bevet annak érdekében, hogy a 25 éves pilóta visszakerüljön az F1-be, legutóbb Michael Schumacher egykori benettonos főnökénél, Flavio Briatorénél puhatolóztak. Ralf Bach szakíró szerint a küzdelem teljesen nyitott, így elképzelhető, hogy Schumacher 2025-től újra a mezőny tagja lesz.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.