tóth gabi
Rangos világeseményen képviseli Magyarországot Ambrus „GenZo” Zoltán augusztus 24. és szeptember 4. között Romániában.
A válogatott esportversenyzőt a kiutazás előtt Virág András, az Exatlon sztárja látta el jó tanácsokkal.
A saját taktikám mellett valamilyen szinten ismernem kell az ellenfelekét is, azonban elég sok karakter van. Van, ami ellen én sem vagyok olyan magabiztos és ez be tud zavarni. Ilyenkor egy megoldás lehet, ha agresszívabb vagyok és akkor nem tud nagyon beleszólni az ellenfél. Vagy neki kell azzal foglalkozni, hogy épp mit csinálsz. Annyi mindent láttam már, hogy általában nem lepődöm meg a dolgokon és tudom, hogy kell reagálni ott a helyzetben. Továbbá meg szoktam nézni különféle online platformokon a meccseket, hogy mit miért csinálhatott az adott játékos, illetve gyakorló módban le szoktam játszani magamnak is az adott játékokat. A legfontosabb, hogy verseny közben nyugodt tudjon maradni az ember, néha az is gond, ha túlgondolom a dolgokat. Most offline gyakorlok, mert offline lesz a verseny is, szóval megpróbálok olyan környezetet létrehozni, ami minél jobban hasonlít arra.
– mondta felkészüléséről GenZo az MTK Budapest sportolója, aki minimum 5-6 órát készül egy nap a versenyre.
Az e-sportolónak nem lesz ismeretlen a vb lebonyolítása, ugyanis tavaly Indonéziában mérkőzhetett meg ezen a világeseményen. Ennek alapján a várhatóan négy-öt fős csoportkörben az első kettőben kell végeznie ahhoz, hogy az egyenes kiesési szakaszba juthasson. Erre pedig minden esélye megvan, ugyanis amellett, hogy legjobb magyarként kvalifikálta magát és alapos felkészülés áll mögötte, Virág András, az Exatlon karatesportolója látta el a sikerhez vezető út receptjével.
„Sokkal jobban fel tudod frissíteni az agyadat, ha napi félórás, nem teljesen intenzív mozgást végzel. Mentálisan sportpszichológust is javasolnék, akár egy félórás, háromnegyed órás beszélgetést a verseny előtt, aki rendbe teszi a fejben a dolgokat. Nem azért, mert gond lenne, hanem mert ezek a szakemberek mindig tudják, hogy aktuálisan hogyan hozzák ki a sportolóból azt a fajta magabiztosságot, hogyha te leülsz játszani, akkor a vb háromig meg se állj. A válogatottban nekünk a karateszövetség biztosította ezt, és azt kell mondanom, hogy rengeteget segített” – osztotta meg tapasztalatait a küzdősportban otthonosan mozgó Virág András. Az Exatlon sztárja személyes történetével is inspirálta a válogatott esportolót.
Egyél sok piros gyümölcsöt, hogy több oxigénhez jusson a szervezeted, mert amikor leülsz a géphez és koncentrálnod kell, azonnal kell tudnod reagálni. Saját tapasztalatból mondom, imádtam kísérletezni magamon a felkészüléseim során, nekem ezek voltak, amik beváltak. De ami a legfontosabb, hogy érezd jól magad és úgy menj oda, hogy mindenkit legyőzöl, teljesen mindegy, hogy a korábbi világbajnok van-e ott. A jelen a legfontosabb. Az edzőm a vb-bronzmeccsem előtt azt mondta, hogy nem hagyjuk az ellenfélnek, hogy elvegye azt, ami a mienk. Hozd el te is, ami a tied! Ha te tudod magadról azt, hogy megtettél mindent ezért a világbajnokságért, ha tudod, hogy belefektetted az energiát a felkészülésbe, hogy el tudod hozni azt a helyezést, amit megérdemelsz, akkor azt ne add ki a kezedből!
– zárta gondolatait a karatéka.
Tekken 7-ben szurkolhatunk az MTK Budapest színeit is képviselő Ambrus „GenZo” Zoltánnak, aki a 92 ország 105 esportolója közül kerülhet a csúcsra a verekedésen alapuló játékban augusztus 24. és szeptember 4. között az IESF-világbajnokságon Jászvásárban.