tóth gabi
Pap Dorci alaposan meglepődött amikor megtudta, milyen szóbeszéd kering róla a világhálón.
Kellemetlen pletyka ütötte fel a fejét az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon, a Redditen. A szóbeszéd szerint a TV2-n látható Exatlon szőke csinibabája, Pap Dorci kikezdett egy párkapcsolatban élő férfivel. A lány nem hagyta annyiban a történteket és egy hosszú, fájdalmas bejegyzésben sírta el a bánatát, amit azóta eltávolítottak. Az internet azonban nem felejt!
A Ripost megkereste Pap Dorcit, aki jó ideje a szingli nők táborát erősíti, amióta szakított Esztergályos Patrikkal.
A fiatal sportoló alaposan megdöbbent, amikor szembesítettük a pletykával, majd gyorsan tisztázta a helyzetet.
"Nyilván az egész egy kamu, semmi sem igaz ebből. Bevallom őszintén, hogy én nem használom, nem is nézem ezt a közösségi oldalt. Undorítónak tartom! Nincs is szükségem arra a szennyre, ami ott folyik, teljes mértékben elhatárolódok tőle. Az biztos, hogy ebből a pletykából egyetlen szó sem igaz" - mondta határozottan a Ripost-nak Dorci, aki nemrég a Dancing with the Stars-ban is elkápráztatta a nézőket tánctudásával.
A kereskedelmi tv, táncos show-jának élő adásában beszélt először a nő a szakításáról. Pap Dorci az Esztergályos Patrikkal való kapcsolatát ecsetelte az egyik részben és megosztotta, hogy elváltak útjaik. Az események után egy érzelmes kortárs produkcióval lépett parkettre és őszintén vallott arról is, mi zajlik a lelkében.
"Ez a tánc és a zene bemutatja az én kapcsolataimat. Mindegyik kapcsolatom ilyen viharos volt, mindig mindent ilyen intenzíven éltünk meg. Jelenleg is egy hasonló szituációba kerültem, mint amit elmesélünk ezzel a tánccal. Sajnos nem úgy alakult a kapcsolatunk Patrikkal, ahogy szerettük volna. Külön utakon folytatjuk. Patrikkal volt az első olyan kapcsolatom, akivel megpróbáltuk a közös életet is, talán ezért is most ez a legnagyobb csalódás"
- mesélte el Dorci tavaly ősszel.